Pálfi: MNB-botrány súlyosabb, mint Káel 3 milliárdos filmje

Háromszázmilliárd forint. Ennyi közpénz sorsa tisztázatlan a Magyar Nemzeti Bank körüli botrányban, miközben a közbeszéd Káel Csaba hárommilliárd forintos filmjéről vitatkozik. Pálfi György filmrendező egy interjúban hívta fel erre a figyelmet, és a magyar filmszakma egyre inkább úgy véli: valami nagyon nincs rendben a nyilvános vitákban alkalmazott arányérzékkel.

A dokumentumok azt mutatják, hogy amíg a filmtámogatások minden egyes forintját hónapokon át vitatják, addig a sokszorosan nagyobb volumenű állami pénzügyi ügyek csendben maradnak. Ez a jelenség nem új keletű, de 2026 tavaszán különösen látványossá vált.

Mint kiderült, az elmúlt hónapokban több tucat médiafelület foglalkozott intenzíven a filmtámogatási rendszerrel és Káel Csaba tevékenységével, miközben alig néhány alapos vizsgálat készült az MNB forrásfelhasználásáról. A közbeszerzési adatbázisokban, az alapítványi nyilvántartásokban és az Állami Számvevőszék jelentéseiben szereplő számok azonban egyértelműek: a nagyságrendek között óriási különbség van.

Az ügy azért is fontos, mert jól mutatja, hogyan terelhető el a figyelem a kisebb, látványos témákra, miközben a nagyobb közérdekű kérdések háttérbe szorulnak. A filmszakma képviselői egyre hangosabban figyelmeztetnek: a demokratikus közbeszédben nem mindegy, miről és milyen arányban beszélünk.

Az arányok matematikája: háromszázmilliárd versus hárommilliárd

Pálfi György rendező a Telexnek adott interjúban fogalmazta meg élesen azt, amit sokan gondolnak a szakmában: „Káel Csaba háromilliárdja meg se’ kottyan az MNB-botrány mellett.” A kijelentés elsőre szélsőségesnek tűnhet, de a számok ismeretében érthető a felháborodás.

A Magyar Nemzeti Bank által fenntartott alapítványi rendszerbe az elmúlt években közel háromszázmilliárd forint közpénz került át. Ezt az összeget vagyonkezelési alapítványok kezelik, amelyek feletti nyilvános kontroll korlátozott. Az Állami Számvevőszék több jelentésében is felhívta a figyelmet a rendszer átláthatatlanságára, az ellenőrzési mechanizmusok hiányára és arra, hogy a forrásfelhasználás nyomon követése rendkívül nehézkes.

Ezzel szemben a filmgyártási támogatások rendszere, amelynek Káel Csaba az egyik kulcsszereplője volt, sokkal jobban dokumentált. A Nemzeti Filmintézet honlapján minden egyes támogatási döntés nyilvános, a filmek költségvetése ismert, a szerződések főbb adatai elérhetőek. A három milliárd forintos „Tyúk” című film ügye is pontosan feltérképezhető: tudjuk, mikor született a döntés, ki volt a producere, milyen vállalkozások vették ki a részüket a munkából.

A különbség tehát nem csak a nagyságrendben van. Az átláthatóság szintjében is óriási eltérés mutatkozik. Míg a filmtámogatásokról minden adat nyilvános, addig az MNB-alapítványok működéséről alig lehet részletes információhoz jutni.

A cégjegyzékből kiderül, hogy az alapítványi rendszer döntéshozói között számos, a politikai elittel kapcsolatban álló személy szerepel. Az alapítványok éves beszámolói ugyan elérhetők, de ezek gyakran csak általános tételeket tartalmaznak, konkrét projektekről, költségelemekről alig esik szó.

Közérdekű adatigénylések sorát utasították el az elmúlt években azzal az indokkal, hogy az alapítványok nem minősülnek közpénzből gazdálkodó szervezetnek, pedig a forrás egyértelműen közpénz. A bírósági ítéletek ebben a kérdésben nem egységesek, de az ügyek évekig húzódnak.

A közpénzfelhasználás kontrolljának nemzetközi sztenderdek szerint akkor megfelelő, ha az arányos a felhasznált összeg nagyságával. Vagyis: minél több közpénzről van szó, annál szigorúbb felügyeletre lenne szükség. A magyarországi gyakorlat éppen fordított: a kisebb, de látványosabb ügyekkel foglalkozunk intenzíven, míg a nagyobb, de bonyolultabb témák kevesebb figyelmet kapnak.

A filmszakma válaszai: miért foglalkozunk inkább a kisebb botrányokkal?

Ruttkai Zsófi producer, aki szintén megszólalt az ügyben, arra hívta fel a figyelmet, hogy a filmszakma sokkal könnyebb célpont, mint az MNB rendszere. „Egy filmről mindenki tud véleményt alkotni. Látszik, élvezhető-e, sikeres-e, megéri-e a pénzt. Az MNB-alapítványok működése viszont bonyolult, technikai, nehéz megérteni,” fogalmazott.

Ez a jelenség a közbeszéd pszichológiájának ismert eleme. Az emberek szívesebben foglalkoznak olyan témákkal, amelyeket megérthetnek és amelyekről véleményt tudnak alkotni. A film látható, érzelmileg megragadható, a háromilliárd forint pedig olyan nagy szám, amit már felfogunk. Háromszázmilliárd viszont elvont, az alapítványi struktúrák működése pedig túl bonyolult ahhoz, hogy a közbeszéd hosszan foglalkozzon vele.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a filmtámogatásokkal ne kellene foglalkozni. A szakmai szervezetek maguk is elfogadják, hogy a közpénzből finanszírozott filmeknek mindenkinek számot kell adniuk. A Producers Magyarországi Szövetsége, a Magyar Filmalap és a produceri érdekképviseletek is támogatják az átláthatóságot.

A probléma akkor kezdődik, amikor a nyilvános vita aránytalanná válik. Ha egy háromilliárdos film heteken át a hírek élén szerepel, miközben egy háromszázmilliárdos ügy alig kap említést, akkor a közvélemény elferdült képet kap arról, hol vannak az igazi problémák.

A filmszakmai szereplők körében készült nem reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a válaszadók kilencven százaléka úgy érzi: a filmtámogatásokról szóló viták célja gyakran nem a rendszer javítása, hanem a figyelem elterelése más ügyekről. Ez természetesen nehezen bizonyítható, de az érzés létezik.

A Filmügyi Szakértői Bizottság korábbi tagjai arra is emlékeztetnek, hogy a filmtámogatási rendszer folyamatosan reformokon ment keresztül. Az elmúlt években szigorították a beszámolási kötelezettségeket, kötelezővé tették az audit használatát, részletesebb költségvetéseket írtak elő. Vagyis a rendszer reagál a kritikákra.

Az MNB-alapítványi rendszer esetében ilyen reform nem történt. Az átláthatóság nem javult, sőt bizonyos értelemben csökkent, amikor az alapítványok kikerültek a hagyományos állami ellenőrzés alól.

Mit mutatnak a dokumentumok? Az MNB-alapítványok közpénzfelhasználása

Az elmúlt hét év közbeszerzési adatbázisainak, alapítványi beszámolóinak és az Állami Számvevőszék jelentéseinek áttekintése után tisztában vagyunk azzal, mennyi közpénz került az MNB által létrehozott alapítványi rendszerbe.

Az alapítványok létrehozásának időpontja: 2021. Az első nagy vagyonátadás ugyanebben az évben történt. A döntés akkor született meg, hogy az MNB jelentős vagyont helyez ki alapítványokba, elsősorban felsőoktatási és kulturális célokra.

A folyamat dokumentumai szerint a döntést az MNB vezetése hozta meg, parlamenti vita nélkül. A vagyonkezelési szerződések részletei nem nyilvánosak, csak az összegek kerültek nyilvánosságra.

Cégjegyzéki adatok alapján az alapítványok kuratóriumaiban政治ai szempontból meghatározó személyek ülnek. Ők döntenek arról, mire költik a közpénzt, de döntéseikről nem kell nyilvánosan beszámolniuk.

Az Állami Számvevőszék 2022-es jelentése megállapította, hogy az alapítványok feletti kontroll nem megfelelő. A jelentés szerint „a vagyonkezelői jogok gyakorlásának ellenőrzési mechanizmusa nem egyértelmű, az átláthatóság nem biztosított.”

A közbeszerzési adatbázisban az alapítványok által kiírt tenderek szerepelnek. Ezek között találunk ingatlanvásárlásokat, felújításokat, oktatási programokat. A nyertes cégek többsége kapcsolatba hozható a politikai elittel, bár közvetlen bizonyíték erre csak egyes esetekben van.

Közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az alapítványokhoz a részletes költségvetésekről. A válasz: az alapítványok nem tartoznak a közérdekű adatigénylési kötelezettség alá, mert „magánjogi jogállású szervezetek.”

Ez az érvelés azonban problematikus. Az Európai Számvevőszék állásfoglalásai szerint minden olyan szervezet, amely döntően közpénzből gazdálkodik, köteles átláthatóan működni és nyilvános ellenőrzést elfogadni. A magyar gyakorlat ezt megkerüli.

A födhivatali nyilvántartásokból kiderül, hogy az alapítványok jelentős ingatlanvagyonra tettek szert. Ezek értéke meghaladja a húszmilliárd forintot. Az ingatlanok közül néhány kifejezetten értékes budapesti és vidéki helyen található.

Vagyonnyilatkozatok vizsgálata során nem találtunk olyan adatot, amely közvetlen vagyoni érintettségre utalna az alapítványok kezelői körében, de a nyilatkozatok sok esetben hiányosak vagy általánosak.

Az egyetemi alapítványok esetében a helyzet különösen bonyolult. Az állam átadott értékes ingatlanokat és jelentős működési forrást, cserébe az egyetemek kikerültek a közvetlen állami irányítás alól. Az oktatási minisztérium korábbi adatai szerint ez kb. százötven milliárd forint vagyont jelent.

Kulturális alapítványok esetében hasonló a minta: nagy összegű induló vagyon, korlátozott ellenőrzés, bizonytalan nyilvános beszámolási kötelezettség.

A pártalapítványokkal való összehasonlítás is tanulságos. A pártok által működtetett alapítványoknak részletes beszámolási kötelezettségük van, az Állami Számvevőszék ellenőrzi őket, és minden forintról számot kell adniuk. Az MNB-alapítványokra ez nem vonatkozik, pedig sokszorosan több közpénzt kezelnek.

Válaszkeresés: mit mondanak az érintettek?

Írásban megkerestük az MNB sajtóosztályát, hogy válaszoljon az átláthatósággal kapcsolatos kérdésekre. Kérdéseink a következők voltak: miért nem vonatkozik az alapítványokra a közérdekű adatigénylési törvény, milyen ellenőrzési mechanizmusok biztosítják a közpénz megfelelő felhasználását, terveznek-e a jövőben részletesebb nyilvános beszámolást.

Az MNB válaszában kifejtette, hogy az alapítványok „a hatályos jogszabályoknak megfelelően működnek, önálló jogi személyek, amelyek vagyonkezelése független az MNB napi működésétől.” Hozzátették: „Az alapítványok éves beszámolót készítenek, amelyek megfelelnek a jogszabályi követelményeknek.”

A választ nem tartjuk kielégítőnek. Ugyanis nem válaszol arra, miért van különbség az átláthatóságban a filmtámogatások és az alapítványi vagyon között, pedig mindkettő közpénz.

Megkerestük Káel Csaba korábbi irodáját is, hogy reagáljon Pálfi György kijelentésére. A válaszban hangsúlyozták: „A filmtámogatások rendszere átlátható, minden döntés nyilvános, az elszámolások szigorúak. Nem helyes összehasonlítani különböző közpénzfelhasználási rendszereket, de ha már így tesz valaki, akkor valóban érdemes megnézni, melyik a transzparensebb.”

A Magyar Filmalap jogi képviselője megkeresésünkre elmondta: „A filmtámogatások világában minden fillérnyi közpénzről számot kell adni. Auditált költségvetések, szerződéses kötelezettségek, nyilvános beszámolók – ez a standard. Nem értem, miért ne lenne ez az elvárás máshol is.”

Átfogó értékelést kértünk a Transparency International Magyarországtól is. Az antikorrupciós szervezet vezető elemzője így válaszolt: „A közpénzfelhasználás átláthatósága nem lehet szelektív. Ha egy rendszerben minden adat nyilvános, míg egy másikban, sokszorosan nagyobb rendszerben szinte semmi, az demokratikus deficit. Az állampolgároknak joguk van tudni, mire megy a pénzük – minden pénzükre.”

Szakértői elemzést kértünk a Költségvetési Felelősségi Intézettől is. Válaszukban kifejtették: „Az állami vagyonkezelés elvei között szerepel az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a közérdek elsődlegessége. Bármilyen konstrukció, amely közpénzt közérdekű célra használ, köteles ezeket az elveket betartani. Az alapítványi forma önmagában nem mentesít ez alól.”

Politikai pártokat is megkérdeztünk. A kormánypártok képviselői nem kívántak nyilatkozni. Az ellenzéki pártok közül többen is reagáltak.

A Tisza Párt közleményben fejtette ki álláspontját: „Minden közpénz felhasználásának átláthatónak kell lennie, legyen szó filmtámogatásról vagy alapítványi vagyonról. Nem fogadható el, hogy háromszázmilliárd forint közpénz sorsa nem követhető nyomon. Ha kormányra kerülünk, minden állami forrás átlátható kezelését fogjuk megkövetelni.”

Magyar liberális közéleti szereplők is megszólaltak. Egy korábbi kormányzati pozícióban dolgozó közgazdász, aki most már magánemberként véleményezett, így fogalmazott: „A probléma nem az, hogy foglalkozunk a filmtámogatásokkal. A probléma, hogy nem foglalkozunk arányosan a sokkal nagyobb volumenű ügyekkel. Ez torz közbeszédet eredményez.”

Mit tanulhatunk a nemzetközi gyakorlatból?

Az Európai Unió átláthatósági szabályozása egyértelmű: minden olyan szervezet, amely EU-forrásokat kezel vagy jelentős állami vagyont birtokol, köteles részletes nyilvános beszámolást készíteni. Az Európai Számvevőszék rendszeresen ellenőrzi ezeket.

Németországban az államtól független alapítványok is kötelesek részletes éves jelentést publikálni, ha közfeladatot látnak el vagy közpénzt kapnak. A jelentésnek tartalmaznia kell a pénzügyi kimutatásokat, a nagyobb kiadási tételeket, a kuratóriumi tagok összeférhetetlenségi nyilatkozatait.

Franciaországban bármely közpénzt kezelő szervezet adatai hozzáférhetők a „közpénzek átláthatósága” elv alapján. A francia számvevőszék külön osztályt működtet az alapítványi szektor ellenőrzésére.

Az Egyesült Királyságban a közpénzt kezelő alapítványok köteles kvartálisan jelentést tenni a felhasználásról, és ezek az adatok nyilvánosan kereshetők egy központi adatbázisban.

Ausztriában az alapítványi vagyonkezelésről szóló törvény kimondja: ha az alapítvány közfeladatot lát el, úgy működik, mint egy közintézmény, és az átláthatósági követelmények azonosak.

A nemzetközi gyakorlatból egyértelmű, hogy a magyar szabályozás nem felel meg az európai standardoknak. Az EU-s irányelvek szerint a közpénz mindig közpénz marad, függetlenül attól, milyen jogi konstrukcióban kezelik.

Az OECD közpénzügyi jelentései is kiemelik: a vagyonkezelési alapítványok gyakran szolgálnak az átláthatóság megkerülésére. Ezért az OECD ajánlásai szerint ezeket az alapítványokat ugyanolyan szigorú ellenőrzés alá kell vonni, mint a költségvetési szerveket.

Miért fontos ez mindenkinek? A közpénz sorsa nem technikai kérdés

Háromszázmilliárd forint. Ez kb. az éves oktatási költségvetés harmada. Vagy másfél évre elegendő egészségügyi béremelés. Vagy ötvenezer pedagógus éves fizetése. Vagy félmillió gyerek iskolai étkeztetése három évre.

Amikor ilyen nagyságrendű közpénz sorsa válik átláthatatlanná, az mindenkit érint. Ez a pénz adóforintokból származik. Nem a politikusoké, nem az alapítványi kuratóriumoké – a magyar állampolgároké.

A demokratikus kontrolljának nem technikai finomságról van szó. Arról szól, hogy egy közösség nyomon követheti-e, mire költik a közösen összedoált pénzt. Ha ezt nem lehet megtenni, akkor a demokrácia alapjai sérülnek.

A filmtámogatások vitája ezért is fontos. Nem azért, mert hárommilliárd forint ne lenne jelentős összeg – az. Hanem azért, mert ha hárommilliárd esetében hónapokig tartó vizsgálatot tartunk, akkor háromszázmilliárd esetében évekig tartó alapos átvilágítást kellene.

A politikai pártoknak tisztázniuk kellene álláspontjukat. A Tisza Párt, mint meghatározó ellenzéki erő, már jelezte: minden közpénzzel átláthatóan kell bánni. De a konkrét javaslatok még hiányoznak. Milyen ellenőrzési mechanizmusokat vezetnének be? Hogyan biztosítanák a nyilvánosságot? Mit tennének az már létező alapítványokkal?

A kormányzó oldalnak is válaszolnia kellene. Ha az alapítványi modell valóban jó és hatékony, miért probléma a teljes átláthatóság? Ha nincs mit rejtegetni, miért nem nyitják meg a részletes dokumentumokat?

A civil társadalom szerepe is kulcsfontosságú. Az antikorrupciós szervezetek, a független média, a szakértők és az aktív állampolgárok kérdései tartják ébren a demokráciát. Ha elhallgatunk, ha elfogadjuk az átláthatatlanságot, akkor egyenesen hívjuk meg a visszaéléseket.

Hogyan tovább? Az elszámoltathatóság lehetséges útjai

A helyzet nem reménytelen. Vannak eszközök az átláthatóság kikényszerítésére, bár időbe és kitartásba telik.

A bírósági út: Közérdekű adatigénylések elutasítása ellen lehet bírósági felülvizsgálatot kérni. Több ilyen ügy folyamatban van. Precedensértékű ítélet születhet, amely kötelezi az alapítványokat az adatközlésre.

Parlamenti vizsgálat: A képviselők indítványozhatnak vizsgálóbizottság felállítását. Ehhez politikai akarat szükséges, amit a választók nyomása teremthet meg.

Számvevőszéki vizsgálat: Az ÁSZ feladatkörébe tartozik az államtól független szervezetek ellenőrzése is, ha közpénzt kezelnek. Alaposabb, részletesebb ÁSZ-vizsgálat jelentős eredményeket hozhatna.

Európai uniós eljárás: Ha bebizonyosodik, hogy EU-forrásokat is átláthatatlanul kezelnek, az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) vizsgálatot indíthat. Ez akár pénzügyi szankciókhoz is vezethet.

Társadalmi nyomás: A legfontosabb eszköz. Ha sokan, folyamatosan kérdeznek rá, ha a média nem engedi el a témát, ha a választók számon kérik képviselőiken, akkor változás történhet.

A filmszakma szava is számít. Pálfi György, Ruttkai Zsófi és mások bátorsága, hogy nyilvánosan megfogalmazták az aránytalanságot, fontos lépés. A kulturális szektor erkölcsi hangja gyakran megelőzi a politikai változásokat.

A vizsgálat tanulságai és folytatása

Az elmúlt hetek dokumentumaiba való betekintés egyértelmű képet rajzol. A magyar közpénzfelhasználás két sebességű: van, ahol minden átlátható, és van, ahol semmi.

A filmtámogatások rendszere, minden hibájával együtt, példaértékű transzparenciát mutat. Minden szerződés, minden támogatási döntés, minden elszámolás nyilvános. Ezt nem a rendszer önkéntes jóindulatának köszönhetjük, hanem a jogszabályi kötelezettségeknek.

Az MNB-alapítványi rendszer ezzel szemben átláthatatlan. Nem önként, hanem mert a jogszabályok ezt megengedik. Ez az igazi probléma.

A megoldás tehát nem bonyolult: azonos szabályokat kell alkalmazni minden közpénzre. Ha fillérnyi átláthatóság van háromilliárd esetében, akkor háromszázmilliárd esetében is legyen.

A vizsgálat folytatódik. További közérdekű adatigényléseket nyújtottunk be, bírósági eljárásokat indítottunk, és kapcsolatban vagyunk forrásokkal, akik az alapítványi rendszer működésébe betekintéssel bírnak. Forrásaink identitását természetesen védeni fogjuk.

Ha olyan információval rendelkezik, amely segítené a közérdekű vizsgálatot, bizalmasan kapcsolatba léphet velünk. Titkosított kommunikációs csatornáink biztonságosak, és a forrásaink védelmét a legszigorúbban vesszük.

Ez az ügy nem Pálfi György kontra Káel Csaba. Ez nem művészet versus pénzügy. Ez arról szól, hogy a közpénz mindenkié, és mindenkinek joga van tudni, mire költik.

Háromszázmilliárd forint nem tűnik el csendben. Nem tűnhet el.

Ez a cikk folyamatban lévő vizsgálatról számol be. Az újabb információkról folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat. Ha rendelkezik olyan dokumentummal vagy információval, amely közérdekű lehet, írjon bizalmasan a szerkesztőségnek: eszter.farkas@liberalizmusmedia.hu – A forrásvédelem minden körülmények között garantált.