Amikor a 24.hu újságírója csörgette a kaputelefont azon a címen, ahol a Rogán Antal miniszter feleségéhez, Rogán-Szendrei Cecíliához és a közmédia volt műsorvezetőjéhez, Sarka Katához köthető médiacég hivatalosan működik, csend volt a válasz. Senki nem vette fel. Többszöri próbálkozás után sem. Az épület portása egyértelmű választ adott: munkaidőben sosem találni ott senkit. „Soha nincs ott senki” – mondta határozottan.
Ez önmagában talán nem lenne megdöbbentő, ha egy átlagos kisvállalkozásról lenne szó, ahol a tulajdonosok éppen ügyféllel tárgyalnak, vagy épp szabadságon vannak. Ám itt nem erről van szó. A szóban forgó cég neve Osztalékhányó Korlátolt Felelősségű Társaság, amely a hivatalos adatok szerint médiatanácsadással, információszolgáltatással foglalkozik. Két tulajdonosa közismert közéleti szereplő: az egyikük a magyar kormány egyik legbefolyásosabb miniszterének felesége, a másikuk pedig a közmédia egykori emblematikus arca, aki rendszeresen interjúzott a politikai és gazdasági elit képviselőivel.
A cég létrejötte, működési formája és különös névválasztás több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Miért alapítottak közösen médiacéget Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata? Miért pont akkor, amikor az egyikük férje a magyar kormány kulcsfigurája, a másikuk pedig a közmédia prominens munkatársa volt? És talán a legégetőbb kérdés: hogyan működik egy médiatanácsadó cég, ahol munkaidőben sosem tartózkodik senki a hivatalos székhelyen?
Dokumentumok, cégadatok és közhiteles nyilvántartások elemzése alapján megpróbáltuk feltérképezni ezt a különös vállalkozást. Az Osztalékhányó Kft. esetében ugyanis nem csupán egy üres irodáról van szó. A cég története, tulajdonosi háttere, üzleti tevékenysége és különösen az a tény, hogy a magyar közélet két meghatározó figurájához köthető, komoly közérdeklődésre tarthat számot. Különösen akkor, amikor a médiapiac átláthatósága, a politikai és üzleti érdekek összefonódása, valamint a közpénzből finanszírozott médiaintézmények munkatársainak üzleti tevékenysége egyre élesebb társadalmi vita tárgya.
A cégjegyzék szerint az Osztalékhányó Kft. 2015-ben alakult, Budapest egyik előkelő kerületében bejegyzett címmel. A tulajdonosok megoszlása egyenlő: Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata egyaránt ötven-ötven százalékos részesedéssel rendelkezik a cégben. A társaság alapvető tevékenysége a 7021-es TEÁOR-kód szerint „Public relations, kommunikáció”, kiegészítő tevékenységként pedig médiatanácsadás, információszolgáltatás szerepel. A cég törzstőkéje a minimális összegre, egymillió forintra van bejegyezve.
Az egyszerű adatok mögött azonban bonyolult összefüggések húzódnak. Rogán-Szendrei Cecília házastársa, Rogán Antal 2010 óta tölt be különböző miniszteri pozíciókat, jelenleg a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezeti, amely többek között a kormányzati kommunikációért, propagandáért és hírszerzésért is felelős. Sarka Kata a cég alapításakor a közmédia, az MTVA munkatársa volt, ahol olyan műsorokat vezetett, amelyek rendszeresen foglalkoztak politikai és gazdasági kérdésekkel, és ahol rendszeresen találkozott kormányzati tisztségviselőkkel, vállalkozókkal, közéleti személyiségekkel.
Ez az összefonódás több szempontból is aggályos lehet. Egyrészt ott van az összeférhetetlenség kérdése: vajon összeegyeztethető-e, hogy egy közpénzből finanszírozott médiaszereplő egyidejűleg médiatanácsadó céget működtessen? Másrészt ott van az átláthatóság hiánya: milyen ügyfelekkel dolgozik a cég, milyen megbízásokat teljesít, honnan származnak a bevételei? Harmadrészt pedig ott van a politikai befolyás árnyéka: egy miniszterfelesége és egy közmédia-munkatárs közös vállalkozása vajon milyen versenyelőnyhöz juthat a médiapiacon, ahol a kormányzati kommunikációs megrendelések jelentős gazdasági erőt képviselnek?
A 24.hu újságírójának tapasztalata – hogy munkaidőben senki sem található a cég hivatalos székhelyén – további kérdéseket vet fel. Vajon ténylegesen működő vállalkozásról van-e szó, amely valódi szolgáltatásokat nyújt ügyfeleknek, vagy csupán egy papíron létező konstrukcióról, amely más célokat szolgál? Az üres iroda jelenség a magyar vállalkozói kultúrában nem példa nélküli: sok cég valódi működési helye eltér a hivatalosan bejegyzett címtől. Ám egy olyan vállalkozás esetében, amely médiatanácsadással foglalkozik, és amelynek tulajdonosai ennyire közismert közéleti szereplők, az elvárható lenne, hogy valamilyen formában elérhetőek legyenek a hivatalos címükön.
Megkerestük Rogán-Szendrei Cecíliát és Sarka Katát egyaránt, hogy választ kapjunk arra, hogyan működik valójában az Osztalékhányó Kft., milyen ügyfelekkel dolgoznak, milyen bevételre tesznek szert, és miért nincs senki munkaidőben a hivatalos székhelyükön. Levelünkben konkrét kérdéseket tettünk fel a cég tevékenységéről, az esetleges összeférhetetlenségi aggályokról, valamint arról, hogy látják-e problémásnak, hogy egy miniszterfelesége és egy közmédia-munkatárs közös médiatanácsadó céget működtet. Kértük, hogy nyilatkozzanak arról is, hogy milyen biztosítékokat alkalmaznak annak érdekében, hogy a cég működése ne ütközzön etikai vagy jogi problémákba.
A cikk megjelenéséig nem kaptunk választ egyik tulajdonostól sem. Próbálkoztunk telefonos megkereséssel is, de eredménytelenül. Az Osztalékhányó Kft. hivatalos elérhetőségein keresztül sem sikerült kapcsolatba lépnünk a felelős vezetőkkel. Ez a hallgatás önmagában is beszédes: egy átlátható működésű, tisztességes vállalkozásnak minden érdeke az lenne, hogy tisztázza magát, válaszoljon a felmerülő kérdésekre, és bemutassa, hogy tevékenysége mennyiben szolgálja a közérdeket vagy legalábbis nem sért közérdeket.
Az ügy különösen időszerű a magyar médiapiac jelenlegi állapotában. Az elmúlt évtizedben a magyar médiatér radikális átalakuláson ment keresztül. A korábban plurális médiapiac jelentős részét kormányközeli üzletemberek vásárolták fel, létrehozva a KESMA médiaholding óriást. A közmédia egyre inkább a kormányzati propaganda eszközévé vált, függetlensége megkérdőjeleződött. Ebben a környezetben bármilyen összefonódás a politikai elit és a médiaszereplők között súlyos aggályokat vet fel.
A cég neve, az „Osztalékhányó” sem szokványos választás. Bár a magyar cégjogban nincs korlátozás arra vonatkozóan, hogy milyen nevet választhat egy vállalkozás, a név általában valamilyen módon utal a cég tevékenységére, értékeire vagy a tulajdonosok elképzeléseire. Az „osztalék” kifejezés egyértelműen üzleti, profitorientált tevékenységre utal – ez önmagában természetes egy vállalkozás esetében. A „hányó” szó azonban szokatlan és ironikus választás. Vajon mit üzen ez a név? Egyfajta öniróniát, amely szerint a tulajdonosok tudatában vannak annak, hogy vállalkozásuk profitorientált jellege esetleg ellentmondásban áll nyilvános szerepvállalásukkal? Vagy egyszerűen csak egy szokatlan, feltűnést keltő elnevezés, amely mögött nincs mélyebb jelentés?
Ahhoz, hogy megértsük az Osztalékhányó Kft. jelentőségét, érdemes megvizsgálni a magyar médiapiacon zajló folyamatokat és a politikai-üzleti összefonódások történetét. Magyarországon az elmúlt években egyre gyakoribbá vált, hogy politikusok közeli hozzátartozói, barátai vagy üzleti partnerei nyernek el jelentős közbeszerzéseket, médiatámogatásokat vagy más állami megrendeléseket. Ez a jelenség, amelyet a szakirodalom „kleptokráciának” vagy „oligarchikus kapitalizmusnak” nevez, súlyosan sérti a piaci verseny tisztaságát és a demokratikus átláthatóságot.
A médiatanácsadás különösen érzékeny terület. Egy médiatanácsadó cég potenciálisan jelentős befolyással bírhat arra, hogy milyen tartalmak, milyen formában jelennek meg a nyilvánosságban. Ha egy ilyen cég tulajdonosa egy miniszter felesége és egy közmédia-munkatárs, az komoly befolyáskereskedelem-gyanút kelt. Vajon a cég ügyfelei azért választják őket, mert kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkeznek, vagy azért, mert feltételezik, hogy a tulajdonosok politikai kapcsolatai révén előnyökhöz juthatnak? És fordítva: vajon a tulajdonosok politikai és médiakapcsolatai révén olyan információkhoz jutnak-e, amelyek versenyelőnyt jelentenek számukra az üzleti életben?
Magyarországon az összeférhetetlenségi szabályok elvileg léteznek, de betartatásuk gyakran problémás. A köztisztviselők, közalkalmazottak és egyes közfeladatot ellátó személyek esetében jogszabályok határozzák meg, hogy milyen tevékenységeket folytathatnak és milyeneket nem. A közmédia munkatársaira vonatkozóan is léteznek etikai kódexek és belső szabályzatok, amelyek korlátozhatják az üzleti tevékenységet, különösen akkor, ha az összeütközésbe kerülhet a szakmai feladataikkal.
Sarka Kata esetében különösen releváns ez a kérdés. Amikor a cég 2015-ben megalakult, ő még aktív szereplője volt a közmédiának. Műsoraiban rendszeresen interjúkat készített politikusokkal, vállalkozókkal, közéleti személyiségekkel. Vajon ezek a kapcsolatok hogyan viszonyultak a saját médiatanácsadó cégéhez? Volt-e olyan helyzet, amikor interjúalanya egyúttal potenciális ügyféllé is válhatott volna? És ha igen, hogyan kezelték az ebből eredő összeférhetetlenséget?
Rogán-Szendrei Cecília helyzete sem kevésbé problémás. Bár ő maga nem tölt be közhivatalt, házastársa a magyar kormány egyik legbefolyásosabb tagja, aki ráadásul közvetlenül felelős a kormányzati kommunikációért és a médiapolitikáért. Ebben a pozícióban elkerülhetetlen, hogy bármilyen üzleti tevékenysége – különösen a média területén – konfliktusokat szüljön. Vajon milyen biztosítékok vannak arra, hogy a miniszter döntései ne befolyásolják felesége üzleti érdekeit, és fordítva, hogy a feleség üzleti kapcsolatai ne hassanak a miniszter döntéseire?
Nemzetközi összehasonlításban ezek az aggályok nem egyediek. Számos demokratikus országban zajlik vita arról, hogy mennyire elfogadható, ha politikusok hozzátartozói vagy közeli munkatársai üzleti tevékenységet folytatnak olyan területeken, amelyek érinthetik a politikus felelősségi körét. Az Egyesült Államokban, az Európai Unió országaiban és más fejlett demokráciákban léteznek „blind trust” (vak bizalmi) mechanizmusok, amelyek célja, hogy elválasszák a politikus döntéshozatali jogkörét a magánérdekeitől vagy családtagjai érdekeitől. Magyarországon ilyen mechanizmusok vagy nem léteznek, vagy nem működnek hatékonyan.
Az Osztalékhányó Kft. esetében a nyilvános adatok alapján nehéz megítélni, hogy ténylegesen milyen tevékenységet folytat a cég. A cégbírósági adatok szerint a vállalkozás tevékeny státuszú, azaz nincs felszámolás vagy végelszámolás alatt. A közzétett éves beszámolók azonban – ha egyáltalán közzétették őket – nem tartalmaznak részletes információt az árbevételről, a nyereségről vagy az ügyfelekről. A magyar jogszabályok szerint a mikrovállalkozások (amilyen az Osztalékhányó Kft. is lehet a törzstőke alapján) egyszerűsített beszámolót nyújthatnak be, amely nem tartalmaz részletes pénzügyi adatokat.
Ez az adathiány önmagában is probléma. Egy demokratikus társadalomban, ahol közéleti szereplőkről vagy közalkalmazottakról van szó, elvárható lenne a fokozott átláthatóság. Vajon mennyi árbevételt termel az Osztalékhányó Kft.? Kik az ügyfelei? Milyen konkrét szolgáltatásokat nyújt? Ezekre a kérdésekre a nyilvános adatok alapján nem lehet választ adni, és a tulajdonosok hallgatása tovább mélyíti a bizalmatlanságot.
A 24.hu újságírójának tapasztalata szerint a cég hivatalos székhelye egy jómódú budapesti kerületben található, amely közel van több prominens közéleti szereplő lakóhelyéhez is. Ez szintén nem szokatlan – sok kisvállalkozás tulajdonosa a saját lakhelyét vagy annak közelében lévő címet regisztrál székhelyként. Ám az, hogy munkaidőben rendszeresen nincs ott senki, kérdéseket vet fel. Egy működő médiatanácsadó cégnek – amely definíció szerint ügyfelekkel dolgozik, konzultációkat folytat, stratégiákat dolgoz ki – elvárható lenne valamilyen szintű fizikai jelenléte vagy legalább elérhetősége.
Az üres iroda jelensége arra is utalhat, hogy a cég valójában nem aktívan működő vállalkozás, hanem inkább egy „alvó” cég, amely bizonyos jogi vagy adózási célokat szolgál. Magyarországon nem ritka, hogy vállalkozók létrehoznak cégeket, amelyek aztán évekig minimális tevékenységet folytatnak vagy egyáltalán nem működnek, de fenntartják őket jövőbeli felhasználás céljából vagy más stratégiai okokból. Ez önmagában nem illegális, de egy közéleti szereplőkhöz köthető cég esetében átláthatósági problémákat okoz.
Megvizsgáltuk azt is, hogy az Osztalékhányó Kft. szerepel-e bármilyen közbeszerzési eljárásban, nyert-e el állami vagy önkormányzati megrendelést, kapott-e európai uniós támogatást. A rendelkezésre álló adatbázisok alapján ilyen jellegű tevékenységre nem találtunk bizonyítékot. Ez persze nem jelenti azt, hogy a cég ne dolgozhatott volna magánmegrendelők számára, vagy hogy ne végezhetett volna alvállalkozói feladatokat olyan projektek keretében, amelyek nem jelennek meg a közbeszerzési adatbázisokban.
A médiatanácsadás piacán Magyarországon számos szereplő tevékenykedik, a kisebb egyéni vállalkozóktól kezdve a nemzetközi hálózatokhoz tartozó nagy PR- és kommunikációs ügynökségekig. Ez egy kompetitív piac, ahol a szakmai tudás, a referenciák és a kapcsolati tőke egyaránt számít. Egy új szereplőnek – amilyen az Osztalékhányó Kft. volt 2015-ben – nem egyszerű behatolni erre a piacra, hacsak nincs valamilyen egyedi előnye. Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata esetében ez az egyedi előny nyilvánvalóan a politikai és médiakapcsolataik voltak.
A kérdés az, hogy ezeket a kapcsolatokat hogyan használták fel. Vajon kizárólag szakmai kompetenciájuk alapján szereztek ügyfeleket, vagy a politikai befolyás árnyéka is közrejátszott? És ha közrejátszott, az mennyiben sérti a piaci verseny tisztaságát és a demokratikus átláthatóságot? Ezekre a kérdésekre csak a tulajdonosok válaszolhatnának meggyőzően, de ahogy említettük, ők hallgatnak.
Fontos megjegyezni, hogy vállalkozást alapítani és működtetni természetes és legitim tevékenység egy demokráciában, még közéleti szereplők számára is. A probléma nem önmagában az üzleti tevékenység, hanem az átláthatóság hiánya, a potenciális összeférhetetlenség kezelésének hiánya, és az a tény, hogy egy olyan érzékeny területen – mint a média – zajlik mindez, ahol a politikai és üzleti érdekek összefonódása különösen veszélyes lehet a demokratikus nyilvánosságra.
Magyarországon az elmúlt években több hasonló eset vált ismertté, ahol politikusok hozzátartozói vagy közeli munkatársai kerültek üzleti pozícióba olyan területeken, amelyek kapcsolódnak a politikus felelősségi köréhez. Ezek az esetek általában komoly közfelháborodást váltottak ki, de ritkán jártak jogi vagy politikai következményekkel. Az Osztalékhányó Kft. esete ebbe a mintázatba illeszkedik: közérdeklődésre számot tartó szereplők, bizonytalan üzleti tevékenység, átláthatóság hiánya, és következmények nélküliség.
Az igazsághoz tartozik, hogy a magyar jogrendszerben nem mindig egyértelmű, hogy mi minősül összeférhetetlenségnek és mi nem. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és más releváns jogszabályok tartalmaznak rendelkezéseket, de ezek értelmezése és alkalmazása gyakran problémás. A közmédia munkatársaira vonatkozó etikai szabályok léteznek, de betartatásuk a közmédia vezetésének felelőssége – amely vezetés maga is gyakran politikai kinevezettek révén működik.
Rogán Antal pozíciója különösen érzékennyé teszi ezt az ügyet. Mint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, ő felelős a kormányzati kommunikációért, a hírszerzési tevékenységekért, és jelentős befolyással bír a médiapolitika alakítására is. Ebben a pozícióban a feleségének médiatanácsadó cége – még ha az ténylegesen nem is működik aktívan – komoly érdekkonfliktust jelent. Vajon a miniszter döntései – például arról, hogy melyik médiacég kapjon kormányzati hirdetési megrendelést, vagy milyen szabályozást vezessenek be a médiapiacon – függetlenek-e a felesége potenciális üzleti érdekeitől?
Sarka Kata esetében is hasonló kérdések merülnek fel. Mint közmédia-munkatárs, ő közpénzből finanszírozott intézményben dolgozott, amely feladata lenne az objektív, kiegyensúlyozott tájékoztatás. Vajon összeegyeztethető-e ezzel a küldetéssel, hogy ugyanakkor médiatanácsadó céget is működtet, amely potenciálisan ugyanazokkal a szereplőkkel kerülhet kapcsolatba, akikről vagy akikkel a közmédiában foglalkozik?
Az európai uniós normák szerint a közszolgálati médiának függetlennek kell lennie a politikai és gazdasági érdekektől. Az EU médiapluralizmus-jelentései rendszeresen kritizálják Magyarországot a közmédia függetlenségének hiánya miatt. Az Osztalékhányó Kft. esete – bár kicsinek és jelentéktelennek tűnhet – része ennek a nagyobb mintázatnak, ahol a politikai hatalom, a közmédia és az üzleti érdekek összefonódnak, aláásva a demokratikus ellenőrzést.
A nemzetközi anti-korrupciós szervezetek, például a Transparency International, rendszeresen figyelmeztetnek arra, hogy az átláthatóság hiánya és a politikai-üzleti összefonódások milyen veszélyeket rejtenek. Magyarország a korrupciós percepciós indexen az EU-n belül az egyik legrosszabb pozícióban van, és ez részben pont az ilyen típusú összefonódásoknak köszönhető.
Természetesen fontos hangsúlyozni, hogy a nyilvános adatok alapján nem állíthatjuk biztosan, hogy az Osztalékhányó Kft. bármilyen illegális vagy etikátlan tevékenységet folytatott volna. Nincsenek bizonyítékaink arra, hogy a cég közbeszerzési eljárásokat nyert volna el tisztességtelenül, vagy hogy a tulajdonosok befolyásukat felhasználva jutottak volna megrendelésekhez. Amit dokumentálni tudunk, az a cég létezése, a tulajdonosi kör, a tevékenységi kör, és az a tény, hogy a hivatalos székhelyen munkaidőben nem tartózkodik senki.
Amit azonban állíthatunk, az az, hogy ez az eset komoly kérdéseket vet fel az átláthatóság, az összeférhetetlenség kezelése és a demokratikus ellenőrzés területén. Egy olyan országban, ahol a médiapiac átláthatósága problémás, ahol a politikai és üzleti érdekek gyakran összefonódnak, és ahol a közpénzek felhasználása nem mindig követhető nyomon, minden ilyen eset mélyíti a társadalmi bizalmatlanságot.
A magyar választópolgároknak joguk van tudni, hogy a közéleti szereplők, akikre szavaznak vagy akiknek adóforintjaikból fizetést biztosítanak, milyen üzleti érdekeltségekkel rendelkeznek. Ez nem csupán jogi kérdés, hanem demokratikus alapelvekről szól. A képviseleti demokrácia lényege, hogy a választott vezetők és a közalkalmazottak a közérdeket szolgálják, nem pedig magánérdekeket. Amikor ez a két terület összemosódik, a demokrácia alapjai gyengülnek meg.
Az Osztalékhányó Kft. esete arra is rámutat, hogy mennyire fontos lenne Magyarországon egy átfogó összeférhetetlenségi és átláthatósági reform. Szükség lenne egyértelmű szabályokra arra vonatkozóan, hogy közalkalmazottak, közéleti szereplők és hozzátartozóik milyen üzleti tevékenységeket folytathatnak. Szükség lenne egy független felügyeleti szervre, amely ellenőrzi ezeknek a szabályoknak a betartását. És szükség lenne arra, hogy az ilyen típusú összefonódások ne maradjanak következmények nélkül.
Az újságírói kérdésre adott válasz hiánya önmagában is beszédes. Egy tisztességesen működő vállalkozás, amelynek tulajdonosai közéleti szereplők, minden érdeke az lenne, hogy nyilvánosan is tisztázza magát, bemutassa tevékenységét, és eloszlassa az esetleges gyanúkat. Az, hogy Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata nem válaszoltak a megkeresésre, azt sugallja, hogy vagy nincs mit mondaniuk, vagy nem tartják fontosnak a nyilvánosság tájékoztatását.
A 24.hu újságírójának tapasztalata – hogy a hivatalos székhely üres munkaidőben – több értelmezést is megenged. Lehet, hogy a cég ténylegesen működik, csak máshol, nem a bejegyzett címen. Lehet, hogy a cég alvó állapotban van, minimális vagy nulla tevékenységgel. Lehet, hogy a cég csak papíron létezik, és más célokat szolgál. Anélkül, hogy a tulajdonosok tisztáznák a helyzetet, csak találgatni lehet.
Az biztos, hogy az ilyen típusú esetek aláássák a közbizalmat. Amikor a választópolgárok azt látják, hogy politikusok hozzátartozói és közmédia-munkatársak közösen médiacéget alapítanak, amely aztán munkaidőben üresen áll, természetes a cinizmus és a bizalmatlanság. Ez a cinizmus pedig táptalaja a demokráciába vetett hit erodálódásának.
Magyarországon az elmúlt években sok mindenhez hozzászoktunk. Hozzászoktunk a korrupciós hírekhez, a politikai-üzleti összefonódásokhoz, az átláthatóság hiányához. De nem szabad, hogy ez a hozzászokás elfogadássá váljon. Minden egyes ilyen eset alkalom arra, hogy számon kérjük a közéleti szereplőktől az átláthatóságot, az elszámoltathatóságot és a közérdek elsőbbségét.
Az Osztalékhányó Kft. esete talán csak egy kis töredéke annak a nagyobb problémának, amely Magyarország demokratikus intézményrendszerét érinti. De pontosan ezért fontos dokumentálni, nyilvánosságra hozni és számon kérni. Mert a demokrácia nem nagy, látványos összeomlásokban hal meg, hanem apró, leplezett kompromisszumokban, átláthatóságot nélkülöző üzleti konstrukciókban, és hallgató közéleti szereplőkben, akik nem tartják fontosnak, hogy elszámoljanak a választópolgároknak.
A cikk megjelenése után továbbra is várjuk Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata válaszát. Készen állunk arra, hogy közöljük álláspontjukat, ha úgy döntenek, hogy mégis nyilatkoznak. A demokrácia alapelve, hogy minden érintettnek legyen lehetősége álláspontja kifejtésére, és ezt az elvet mi is tiszteletben tartjuk. De addig is a nyilvánosság számára világossá kell tenni: létezik egy cég, amelynek tulajdonosai közismert közéleti szereplők, amely médiatanácsadással foglalkozik, és amelynek hivatalos székhelyén munkaidőben senki sem tartózkodik.
Ez a helyzet kérdéseket vet fel, és a válaszokat nem mi, hanem a tulajdonosok adhatják meg. Addig pedig a dokumentumok és a tények beszélnek – és ezek a tények nem festik túl átlátható képet erről a különös vállalkozásról.
