A budapesti ingatlanpiac egyik legvitatottabb jelensége az úgynevezett minilakások elterjedése. Míg a befektetők gyors megtérülést remélnek, addig a jogászok komoly kockázatokra figyelmeztetnek. A 15-20 négyzetméteres lakások feldarabolása nemcsak jogi, hanem piaci szempontból is kérdéseket vet fel. Valóban jó befektetés egy tíz négyzetméteres lakás, vagy inkább egy időzített bomba a portfólióban?
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 2025-ben a budapesti lakásárak átlagosan 8,2 százalékkal emelkedtek, miközben a tranzakciók száma 12 százalékkal csökkent. Ez a piaci környezet különösen kedvez azoknak a fejlesztőknek, akik kisebb, látszólag megfizethetőbb lakásokat kínálnak. A minilakások ára négyzetméterenként gyakran magasabb, mint a hagyományos méretű ingatlanoké, ami paradox helyzetet teremt: a vevő többet fizet kevesebb lakótérért.
A Gazdasági Versenyhivatal 2024-es jelentése rámutatott, hogy a lakáspiac egyes szegmenseiben a verseny torzulásai megfigyelhetők. A minilakások piaca különösen érdekes ebből a szempontból. A kínálat koncentrált, a vásárlók pedig gyakran nem rendelkeznek megfelelő információval a jogi kockázatokról. Az információs aszimmetria klasszikus esete, ahol a piaci szereplők nem egyenlő feltételekkel indulnak.
A központi probléma az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény, vagyis az építési törvény szabályai körül forog. Ez a jogszabály egyértelműen meghatározza, hogy milyen méretű lehet egy lakás, és milyen helyiségeknek kell benne lenniük. Amikor egy fejlesztő egy korábbi, nagyobb lakást apró részekre darabolva értékesít, könnyen átlépheti ezeket a határokat. A következmények pedig súlyosak lehetnek.
Mikor válik illegálissá egy minilakás?
Az építési törvény szerint egy lakásnak meg kell felelnie bizonyos minimumkövetelményeknek. Szükséges hozzá megfelelő alapterület, lakószoba, konyha vagy főzőfülke, fürdőhelyiség és WC. A probléma ott kezdődik, amikor ezek a követelmények nem teljesülnek, vagy amikor egy meglévő lakást úgy darabolnak fel, hogy az eredeti építési engedély nem fedte le az új kialakítást.
Konkrét példával élve: ha egy 45 négyzetméteres lakást három, egyenként 15 négyzetméteres egységre bontanak, és ezeket külön-külön értékesítik önálló lakásként, akkor komoly jogi problémák merülhetnek fel. Az önkormányzati hatóságok ellenőrzése során kiderülhet, hogy a feldaraboláshoz nem volt megfelelő engedély, vagy hogy az új lakások nem felelnek meg a törvényi előírásoknak.
A Fővárosi Törvényszék ítélkezési gyakorlata szerint az ilyen esetekben a hatóság építésügyi bírság kiszabására kötelezett. A bírság mértéke a jogszabálysértés súlyától függ, de akár több millió forintos tétel is lehet. Ennél is súlyosabb következmény, ha a hatóság az eredeti állapot visszaállítását rendeli el. Ez a tulajdonos számára nemcsak költséges, hanem gyakran gyakorlatilag kivitelezhetetlen.
Egy 2024-es budapesti ügy jól szemlélteti a problémát. Egy VIII. kerületi társasházban három lakástulajdonos perelte be a negyediket, aki egy 50 négyzetméteres lakást öt mikroegységre darabolva értékesített. A bíróság kimondta, hogy a feldarabolás jogellenes volt, mivel nem volt hozzá megfelelő hatósági engedély, és az új egységek nem feleltek meg a lakhatósági előírásoknak. A tulajdonosnak vissza kellett állítania az eredeti állapotot, ami becslések szerint több mint húszmillió forintba került.
A társasház dilemma
A minilakások jogi problémái nemcsak a tulajdonost érintik, hanem az egész társasházat is. A társasházakról szóló törvény értelmében a lakások feldarabolása hatással van a közös tulajdon arányaira és a közös költség fizetési kötelezettségekre is.
Amikor egy lakást több kisebb egységre bontanak, elvileg minden új lakáshoz külön tulajdoni hányadot kellene rendelni. Ehhez azonban az eredeti tulajdoni lap módosítása szükséges, ami bírósági eljárást igényel. Ha ezt a lépést kihagyják, akkor a helyzet jogilag rendezetlen marad. Az új vevők azt hihetik, hogy önálló lakást vásároltak, miközben a valóságban csak egy régi lakás egy részét kapták meg, megfelelő jogi rendezés nélkül.
Ez gyakorlati problémákat is okoz. Ki fizeti a közös költséget? Ha egy eredeti lakásból öt minilakás alakult ki, de csak egy tulajdoni lap létezik, akkor formálisan csak egy lakásnak kellene közös költséget fizetnie. Ez nyilvánvalóan igazságtalan a többi lakóval szemben, hiszen öt háztartás használja az épület közös részeit, de csak egynek a részesedése alapján fizetnek.
A Kúria egy 2023-as döntése rámutatott erre a problémára. Egy pécsi társasházban hasonló helyzetben a bíróság kimondta, hogy a közös költség fizetési kötelezettség nem függ attól, hogy hány ember él egy lakásban, hanem a tulajdoni hányadtól. Ugyanakkor a bíróság azt is megjegyezte, hogy a társasház közgyűlése módosíthatja a költségviselés szabályait, ha az egyértelműen igazságtalan helyzetet teremt.
Befektetési szempontok és piaci realitások
Egy minilakás megvásárlása befektetési célból kétélű fegyver. Egyrészt a budapesti belvárosi lakások iránti kereslet továbbra is erős, különösen a külföldi diákok és fiatal szakemberek körében. Az Airbnb-típusú rövid távú kiadás szabályozásának szigorítása után sokan a hagyományos, hosszú távú bérbeadás felé fordultak, ami növelte a kereslet bizonyos szegmenseiben.
A KSH adatai szerint 2025-ben a budapesti átlagos bérleti díj 15,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A belvárosban egy 15-20 négyzetméteres lakás havi bérleti díja 120-180 ezer forint között mozog, ami vonzó hozamot ígérhet a befektetőknek. Egy 25 millió forintért vásárolt minilakás 150 ezer forintos havi bérbeadással évi 7,2 százalékos bruttó hozamot eredményezhet, ami első pillantásra versenyképesnek tűnik.
Ugyanakkor ezt a számítást több tényező is árnyalja. Először is, a minilakások fenntartási költségei arányosan magasabbak. A közös költség ugyan alacsonyabb lehet a kisebb alapterület miatt, de a felújítási igények gyakoriak. Egy tíz négyzetméteres lakásban a berendezések ugyanolyan gyorsan kopnak, mint egy nagyobban, miközben a bérleti díj nem arányosan alacsonyabb.
Másodszor, a likviditási kockázat jelentős. Ha egy befektető el akarja adni a minilakását, jóval szűkebb vevőkörrel találkozik, mint egy hagyományos méretű ingatlan esetében. Az MNB Lakáspiaci Jelentése szerint 2025-ben a 30 négyzetméter alatti lakások átlagos eladási ideje 127 nap volt, szemben a 40-60 négyzetméteres lakások 89 napos átlagával. Ez a különbség válsághelyzetben még markánsabb lehet.
Harmadszor, a jogi kockázatok árát nehéz beárazni. Ha kiderül, hogy egy minilakás jogellenesen lett kialakítva, akkor a vevő súlyos veszteségekkel szembesülhet. Az ingatlan értéke drasztikusan csökkenhet, vagy akár teljesen el is veszítheti piaci értékét, ha a hatóság az eredeti állapot visszaállítását rendeli el.
Európai összehasonlítás és tanulságok
Az Európai Unió több országában is megfigyelhetők hasonló tendenciák. Amszterdamban, Párizsban és Berlinben is elterjedtek a mikroapartmanok, de az ottani szabályozás általában szigorúbb, mint Magyarországon.
Az amszterdami önkormányzat 2022-ben bevezette a minimális lakásméretre vonatkozó szabályokat, amelyek szerint egy önálló lakásnak legalább 40 négyzetméteresnek kell lennie. A 40 négyzetméter alatti egységeket csak szálláshely-jellegű szolgáltatásként lehet hasznosítani, nem pedig állandó lakóhelyként. Ez a szabályozás jelentősen csökkentette a minilakások kínálatát, ugyanakkor növelte a megmaradt lakások minőségét.
Berlinben másképp közelítettek a kérdéshez. A város bevezette az úgynevezett Zweckentfremdungsverbot szabályozást, amely megtiltja, hogy lakóingatlanokat nem lakás céljára használjanak. Ez főleg az Airbnb-jelenségre reagált, de hatással volt a minilakások piacára is. A befektetők számára egyértelművé vált, hogy csak hosszú távú lakhatási célt szolgáló ingatlanokat érdemes vásárolni.
Párizsban a helyzet még komplexebb. A város bevezette a minimális lakásméretet (9 négyzetméter), de ezzel együtt szigorú szabályokat fogadott el a lakások feldarabolására vonatkozóan is. Minden átalakításhoz építési engedély szükséges, amelynek megszerzése komoly közigazgatási procedúrát igényel. Ez lassítja a folyamatot, de növeli a jogbiztonságot.
A Eurostat adatai szerint a budapesti átlagos lakásméret 68 négyzetméter, ami megegyezik az uniós átlaggal. Ugyanakkor a belvárosban az átlagméret jóval alacsonyabb, 52 négyzetméter körül mozog. Ez azt jelzi, hogy Budapest esetében a minilakások nem egyedi jelenségek, hanem egy szélesebb piaci trend részei.
Az OECD lakáspiaci tanulmányai rámutatnak, hogy a mikroapartmanok elterjedése általában a lakhatási válságra adott piaci válasz. Amikor a hagyományos méretű lakások ára elérhetetlenné válik a középosztály számára, akkor megjelennek a kisebb, látszólag megfizethetőbb alternatívák. Ez azonban gyakran csak a tünet kezelése, nem pedig a probléma megoldása.
Fogyasztóvédelmi szempontok
A minilakások piacán különösen fontos a fogyasztóvédelem szerepe. Sok vásárló, különösen az első lakást vásárlók, nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy felmérjék a jogi kockázatokat.
A Fogyasztóvédelmi Hatóság 2024-es jelentése szerint az ingatlanos panaszok között egyre gyakrabban jelennek meg a minilakásokkal kapcsolatos esetek. A leggyakoribb kifogás, hogy a fejlesztő vagy az ingatlanos nem tájékoztatta megfelelően a vásárlót a lakás jogi státuszáról, a feldarabolás engedélyezettségéről vagy az esetleges kockázatokról.
A hatályos fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint az ingatlan értékesítőjének tájékoztatási kötelezettsége van. Ez nemcsak a fizikai jellemzőkre vonatkozik (alapterület, állapot, felszereltség), hanem a jogi körülményekre is. Ha egy lakás feldarabolása jogilag kérdéses, akkor ezt egyértelműen közölni kell a vásárlóval.
Egy józsefvárosi esetet érdemes megemlíteni. Egy fiatal pár vásárolt egy 18 négyzetméteres lakást befektetési céllal. Az adásvételi szerződésben semmi nem utalt arra, hogy a lakás egy korábbi nagyobb egység feldarabolásából jött létre, és hogy ehhez nem volt megfelelő engedély. Három évvel később, amikor el akarták adni az ingatlant, a potenciális vevő ügyvédje felfedezte a problémát. Az eredeti eladót perbe fogták, és a bíróság megtérítésre kötelezte az okozott kárt, mivel nem teljesítette tájékoztatási kötelezettségét.
Ez az eset jól példázza, hogy a vásárlóknak milyen alapos jogi vizsgálatot kell végezniük egy minilakás megvásárlása előtt. Érdemes ügyvédet vagy szakértőt bevonni, aki átvizsgálja az építési engedélyeket, a tulajdoni lapot és a társasházi dokumentációt. Ez persze költséggel jár, de hosszú távon megspórolhat sokkal nagyobb veszteségeket.
A közgazdasági logika
Tisztán közgazdasági szempontból a minilakások piaca érdekes jelenség. Alapvetően két ellentétes erő feszül egymásnak: a kereslet, amely a megfizethetőbb lakhatás felé tolja a piacot, és a szabályozás, amely minőségi és méretbeli minimumokat határoz meg.
Egy hatékony piac feltétele, hogy a vásárlók megfelelő információval rendelkezzenek, és szabad választásuk legyen. A budapesti minilakások piacán ez a feltétel gyakran nem teljesül. Az információs hiány, a félrevezető marketing és a jogi bizonytalanság mind piaci torzulásokat eredményeznek.
A verseny szempontjából is problémás, hogy a minilakások négyzetméterára gyakran jóval magasabb, mint a hagyományos lakásoké. Ez látszólag ellentmond a kereslet-kínálat logikájának. Miért fizetnének a vásárlók többet kevesebb lakótérért?
A válasz részben a pszichológiai tényezőkben rejlik. Egy 25 millió forintos lakás megfizethetőbbnek tűnik, mint egy 40 millió forintos, még akkor is, ha az előbbi négyzetméterára jóval magasabb. A vásárlók sokszor a teljes árat nézik, nem pedig az egységárat. Ez lehetőséget ad a fejlesztőknek, hogy magasabb profitréssel dolgozzanak a minilakások szegmensében.
Másrészt a finanszírozás is szerepet játszik. Egy kisebb hitelösszeg könnyebben megszerezhető, és a havi törlesztőrészlet is elviselhető lehet olyan vevők számára, akik egy nagyobb lakásra nem tudnának hitelt felvenni. A bankok azonban egyre óvatosabban kezelik a minilakásokat. Az MNB ajánlása alapján több kereskedelmi bank is megemelte a minilakásokra vonatkozó önrész követelményét, jellemzően 30-40 százalékra, szemben a hagyományos lakások 20 százalékos követelményével.
Ez a szigorúbb hitelezési gyakorlat tulajdonképpen egészséges piaci reakció. A bankok felismerték a magasabb kockázatot, amelyet a minilakások likviditási problémái és jogi bizonytalanságai jelentenek. Ez hosszú távon hozzájárulhat a piac normalizálódásához, mivel kevesebb spekulatív vásárló jelenik meg.
Szabályozási válaszok és reform lehetőségek
A jelenlegi helyzet egyértelműen mutatja, hogy szükség lenne átgondoltabb szabályozásra. Az építési törvény rendelkezései önmagukban egyértelműek, de a végrehajtás és az ellenőrzés gyakran hiányos. Sok esetben csak akkor derül ki egy feldarabolás jogellenes volta, amikor már évek óta létezik, és esetleg többször is eladták az ingatlant.
Egy hatékonyabb szabályozási megközelítés több elemet tartalmazhatna. Először is, erősíteni kellene az előzetes ellenőrzést. Mielőtt egy lakást feldarabolnak és értékesítenek, kötelező hatósági jóváhagyást kellene kérni. Ez megakadályozná, hogy jogilag kérdéses ingatlanok kerüljenek a piacra.
Másodszor, növelni kellene az átláthatóságot. Létrehozható lenne egy nyilvános adatbázis, amely tartalmazza az összes engedélyezett lakásfeldarabolást. Ez lehetővé tenné a vásárlók számára, hogy könnyen ellenőrizzék egy ingatlan jogi státuszát vásárlás előtt.
Harmadszor, erősíteni kellene a fogyasztóvédelmi előírásokat. Az ingatlanfejlesztők és értékesítők számára egyértelmű tájékoztatási kötelezettséget kellene előírni minden jogi kockázattal kapcsolatban. A megsértés esetén súlyos szankcióknak kellene következniük.
Negyedszer, érdemes lenne mérlegelni egy minimális lakásméretre vonatkozó szabályozást, hasonlóan az amszterdami modellhez. Ez nem jelentené, hogy nem lehetne kisebb lakásokat építeni, de egyértelművé tenné, hogy melyek minősülnek önálló lakásnak, és melyek inkább szálláshely-jellegű szolgáltatásnak.
Az Európai Unió lakáspolitikai irányelvei is támpontot adhatnak. Az EU Lakhatási Stratégiája hangsúlyozza a megfelelő minőségű és megfizethető lakhatás fontosságát. A stratégia szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a lakáspiac nem hoz létre egészségtelen vagy méltánytalan lakhatási körülményeket.
A Single Market szempontjából is fontos, hogy a lakáspiac átlátható és kiszámítható legyen. Az európai befektetők és munkavállalók számára egyértelmű szabályok szükségesek ahhoz, hogy bizalommal lépjenek be a magyar ingatlanpiacra. A jogi bizonytalanság visszatartja a külföldi tőkét, ami hosszú távon csökkenti a verseny intenzitását és a piac hatékonyságát.
Társadalmi hatások és lakhatási válság
A minilakások elterjedése szorosan kapcsolódik Budapest lakhatási válságához. A KSH adatai szerint a budapesti lakásárak 2015 és 2025 között nominálisan több mint kétszeresére nőttek, miközben a reálbérek növekedése jóval szerényebb volt. Ez a olló szétnyílása egyre több embert szorít ki a hagyományos lakáspiacról.
A minilakások ebben a kontextusban egyfajta piaci válasznak tekinthetők. Amikor a fiatalok, diákok és alacsonyabb jövedelműek nem tudnak hagyományos lakást vásárolni vagy bérelni, akkor kénytelenek alternatívák után nézni. Egy 15 négyzetméteres lakás rossz kompromisszum lehet, de legalább kompromisszum.
Ez azonban társadalmi szempontból problémás. A lakhatás nem egyszerű piaci termék, hanem alapvető emberi szükséglet. Az Európai Szociális Charta is rögzíti a megfelelő lakáshoz való jogot. Kérdéses, hogy egy tíz négyzetméteres egység megfelelő lakhatásnak tekinthető-e.
Az OECD tanulmányai szerint a zsúfolt lakhatási körülmények negatív hatással vannak az egészségre, a mentális jóllétre, a gyermekek fejlődésére és az általános életminőségre. Amikor egy család vagy egyén kénytelen egy minimális méretű lakásban élni, az hosszú távon komoly társadalmi költségekkel járhat.
A probléma gyökere nem a minilakások létezése, hanem az, hogy sokan kényszerből választják őket, nem pedig szabad elhatározásból. Egy egészséges lakáspiacon a minilakások egy szűk szegmenst szolgálnának ki, azokat, akik valóban ezt a lakásformát preferálják élethelyzetükből adódóan (például egyedülállók, akik sokat utaznak, vagy akik csak átmenetileg tartózkodnak a városban).
A megoldás komplex lakáspolitikai megközelítést igényelne. Növelni kellene a lakásépítések számát, különösen a közepesen árfekvésű, minőségi lakások szegmensében. Támogatni kellene az önkormányzati bérlakásépítést. Szabályozni kellene a spekulatív ingatlanbefektetéseket, amelyek felhajtják az árakat anélkül, hogy növelnék a tényleges lakhatási lehetőségeket.
Gyakorlati tanácsok vásárlóknak és befektetőknek
Ha valaki mégis úgy dönt, hogy minilakást vásárol, akkor alaposan fel kell készülnie. Az első és legfontosabb lépés a jogi helyzet tisztázása. Érdemes szakértőt megbízni, aki átvizsgálja a következőket:
Az eredeti építési engedélyt és a későbbi módosításokat. Ez megmutatja, hogy a lakás feldarabolása engedélyezett volt-e.
A tulajdoni lapot és a társasházi alapító okiratot. Ezek tartalmazzák a tulajdoni arányokat és a közös költség fizetési szabályokat.
Az esetleges folyamatban lévő hatósági vagy bírósági eljárásokat. Ha a lakással vagy az épülettel kapcsolatban folyik valamilyen eljárás, az komoly problémát jelezhet.
A közös képviselő dokumentációját. A társasházban előfordult-e már vita a minilakásokkal kapcsolatban?
Az önkormányzati nyilvántartásokat. Mikor és milyen engedélyekkel történtek átalakítások az épületben?
Ezek a vizsgálatok költségesek lehetnek, de elengedhetetlenek. Egy alapos jogi átvilágítás (due diligence) 150-300 ezer forint között mozog, de ez töredéke annak a kárnak, amit egy jogilag problémás ingatlan vásárlása okozhat.
A finanszírozás megtervezésénél figyelembe kell venni a magasabb önrész követelményt. Ha egy bank 30-40 százalék önrészt kér, akkor egy 25 millió forintos lakáshoz 7,5-10 millió forint megtakarítás szükséges. Ez sokak számára elérhetetlenné teszi a hitelből történő vásárlást.
Befektetési szempontból érdemes számolni a reális hozamokkal. A bruttó bérleti hozam mellett figyelembe kell venni az üzemeltetési költségeket (közös költség, javítások, karbantartás), az állási időt (amikor nincs bérlő), és a jogi kockázatokat. Egy realisztikus nettó hozam 3-5 százalék körül mozoghat, ami nem sokkal magasabb, mint egy jól diverzifikált befektetési alap hozama, de sokkal kockázatosabb.
A jövőbeli értékesíthetőséget is mérlegelni kell. Ha egy befektetőnek hirtelen szüksége van a pénzére, akkor egy minilakást jóval nehezebb gyorsan eladni, mint egy hagyományos méretű ingatlant. A likviditási prémium akár 10-15 százalékos árengedményt is jelenthet.
Egy biztatóbb jövőkép felé
A budapesti minilakások jelensége egy tünet, amely egy mélyebb problémára mutat rá: a lakhatási válságra és a szabályozás hiányosságaira. De a probléma felismerése már az első lépés a megoldás felé.
Európa más városai megmutatták, hogy átgondolt szabályozással és aktív lakáspolitikával lehet kezelni a kérdést. A cél nem a minilakások teljes betiltása, hanem egy olyan piac kialakítása, ahol minden lakás megfelel a minimális minőségi követelményeknek, a vásárlók megfelelő információval rendelkeznek, és a jogbiztonság garantált.
A magyar szabályozóknak érdemes lenne tanulni az amszterdami, berlini és párizsi tapasztalatokból. Egy átfogó reform magában foglalhatná a minimális lakásméretre vonatkozó egyértelmű szabályokat, a hatósági ellenőrzések szigorítását, a fogyasztóvédelmi előírások megerősítését és egy átlátható nyilvántartási rendszer kialakítását.
A piaci szereplők felelőssége is kiemelkedő. A fejlesztőknek és ingatlanértékesítőknek tisztességesen kell tájékoztatniuk a vásárlókat minden releváns körülményről. A rövidtávú profit hajszolása helyett a hosszú távú reputáció építésére kellene összpontosítaniuk. Egy átlátható, tisztességes piac mindenkinek jó: a vásárlóknak, a befektetőknek és a fejlesztőknek egyaránt.
A befektetők részéről pedig felelős döntéshozatalra van szükség. Egy ingatlan vásárlása nem gyors meggazdagodási séma, hanem hosszú távú befektetés, amely alapos átgondolást és vizsgálatot igényel. Aki vállalja a minilakás vásárlását, annak tisztában kell lennie a kockázatokkal, és fel kell készülnie arra, hogy ezek bármelyike realizálódhat.
A lakhatási válság megoldása természetesen túlmutat a minilakások szabályozásán. Komplex lakáspolitikára van szükség, amely növeli a kínálatot, támogatja a megfizethető bérlakásépítést, és szabályozza a spekulatív folyamatokat. Az Európai Unió kohéziós forrásai és helyreállítási alapja lehetőséget kínálnak arra, hogy Magyarország is előrelépjen ezen a területen.
A lényeg, hogy a budapesti lakáspiacnak átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá és igazságosabbá kell válnia. Ez nem egyszerű feladat, de elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar főváros versenyképes, vonzó és élhető maradjon az európai városok versenyében. A minilakások jelensége egy próbakő: azt mutatja meg, hogy képesek vagyunk-e hatékonyan szabályozni a piacot úgy, hogy közben védjük a fogyasztók érdekeit és fenntartjuk a verseny dinamizmusát.
Az elkövetkező években várhatóan növekedni fog a szabályozói figyelem ezen a területen. A vásárlóknak és befektetőknek fel kell készülniük arra, hogy a mai megengedő környezet megszigorodhat. Aki most minilakásba fektet, annak tudatában kell lennie, hogy a szabályok változhatnak, és ez befolyásolhatja az ingatlan értékét és hasznosíthatóságát.
Végső soron egy egészséges lakáspiac olyan, ahol minden lakás megfelelő minőségű, ahol a vásárlók és bérlők megfelelő információval rendelkeznek, ahol a szabályok egyértelműek és betartatottak, és ahol a verseny tisztességes. Budapest még nincs itt, de az út ebbe az irányba vezet. A minilakások körüli vita egy fontos állomás ezen az úton.
