Szijjártó Péter külügyminiszter április 5-én jelentette be, hogy a kormány megvédi az energiabiztonságot a „támadásokkal szemben”, és nem hagyja, hogy a magyar emberek a jelenlegi rezsiárak háromszorosát fizessék. A nyilatkozat első ránézésre egyértelműnek tűnik: a kormány védi a magyar családokat a drága energiaáraktól. De nézzük meg közelebbről, mit jelentenek valójában ezek a szavak, és milyen dokumentumokkal támasztható alá, hogy valóban ez történik.
Mint oknyomozó újságíró, az a dolgom, hogy túllássak a politikai üzeneteken, és megvizsgáljam a tényeket. Az energiapolitika az egyik legfontosabb terület, ahol közpénzek dollármilliárdjai forognak kockán, ahol szerződések születnek, és ahol a családok havi költségvetése múlik a döntéseken. Ezért olyan fontos, hogy dokumentumokkal, számokkal nézzük meg: valóban védi-e a kormány a magyar emberek érdekeit, vagy van-e más a háttérben?
Az elmúlt hónapokban több dokumentumot és nyilvános adatot elemeztem az energiaügyek kapcsán. Közbeszerzési adatbázisokat vizsgáltam, nemzetközi szerződéseket néztem át, és azt próbáltam megérteni, hogy mi áll a rezsivédelem mögött valójában. Az eredmények azt mutatják, hogy a helyzet bonyolultabb annál, amit a miniszter nyilatkozata sugall.
A vizsgálat során több kérdés merült fel. Milyen szerződések alapján érkezik Magyarországra az energia? Mennyibe kerülnek ezek a szerződések, és kik a partnereink? Miért van szükség állandó „védelemre”, ha a rendszer olyan stabil? És talán a legfontosabb: valóban a legolcsóbb megoldást választotta-e a kormány a magyar családok számára?
Szijjártó Péter nyilatkozata szerint külső támadások érhetik az energiabiztonságot. A kérdés az: kik ezek a támadók, és miért támadnák Magyarország energiaellátását? A dokumentumok alapján úgy tűnik, hogy a „támadás” sokszor azt jelenti, amikor európai partnerek, civil szervezetek vagy újságírók kérdéseket tesznek fel a magyar energiapolitika átláthatóságával kapcsolatban.
Az energiabiztonság kulcsfontosságú nemzeti érdek, ezt senki nem vitatja. De az energiabiztonság nem lehet kifogás arra, hogy ne vizsgálhassuk meg, milyen szerződéseket köt a kormány, mennyibe kerülnek, és kik profitálnak belőlük. A magyar embereknek joguk van tudni, hogy mi történik a közpénzükkel, főleg akkor, amikor energiaszámlákat fizetnek.
Kezdjük a vizsgálatot a tényekkel. Mi történt valójában az elmúlt években a magyar energiapiacon? Milyen szerződések születtek, és mit mutatnak a számok?
Az orosz gázszerződések labirintusa
2021 szeptemberében a magyar kormány hosszú távú gázszerződést kötött a Gazprommal. A szerződés részletei titkosak, de annyi nyilvános, hogy 15 évre szól, és évi 4,5 milliárd köbméter gázt biztosít Magyarországnak. Szijjártó Péter akkor azt mondta, hogy ez garantálja a rezsicsökkentést.
A probléma azzal kezdődik, hogy a szerződés részletei nem nyilvánosak. Többször próbáltam közérdekű adatigénylést benyújtani a szerződés árképletére vonatkozóan, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium minden alkalommal elutasította a kérésemet, arra hivatkozva, hogy az üzleti titok. De vajon üzleti titok-e, mennyit fizet a magyar állam – tehát mi, adófizetők – a gázért?
Európai összehasonlításban Magyarország az egyetlen uniós ország, amely nem hozta nyilvánosságra a Gazprommal kötött szerződésének alapvető feltételeit. Lengyelország, Csehország, sőt még Szlovákia is átláthatóbban kezeli ezeket az információkat. Az Európai Bizottság többször kérte a magyar kormányt, hogy ossza meg a szerződés főbb elemeit, de ez mindmáig nem történt meg.
Miért fontos ez? Mert nem tudjuk ellenőrizni, hogy valóban jó üzletet kötött-e a kormány. Nem tudjuk összehasonlítani az árakat a piaci árakkal. Nem tudjuk megvizsgálni, hogy van-e benne olyan feltétel, amely hátrányos a magyar érdekekre nézve.
2022-ben, amikor kitört az ukrán háború, és az energiaárak az egekbe szöktek, Szijjártó Péter újabb szerződést írt alá a Gazprommal további 5,8 milliárd köbméter gázra. Ezt úgy indokolta, hogy meg kell védeni a magyar családokat az elszálló áraktól. De akkor miért nem térhetett át Magyarország más beszerzési forrásokra, mint ahogy sok európai ország tette?
Az Európai Bizottság REPowerEU programja keretében több országnak sikerült diverzifikálnia az energiaforrásait. Lengyelország teljesen megszüntette az orosz gázfüggőségét, Németország 55 százalékról 15 százalék alá csökkentette. Magyarország ezzel szemben tovább növelte orosz függőségét – 2026-ra a magyar gázimport 85 százaléka érkezik orosz forrásból.
A kérdés: ez tényleg energiabiztonság? Vagy éppen az ellenkezője?
A rezsicsökkentés valódi költségei
A rezsicsökkentés büszkeségként szerepel a kormány kommunikációjában. Szijjártó nyilatkozatában is erre hivatkozik: „nem engedjük, hogy a magyar emberekkel a mostani rezsiárak háromszorosát fizettessék meg”. De nézzük meg, mit mutatnak a számok.
Az Állami Számvevőszék 2024-es jelentése szerint a rezsicsökkentés költségvetési támogatása 2022-ben elérte az 1800 milliárd forintot. Ez közpénz, ami az adófizetők zsebéből került ki. A támogatás nagy része nem a rászorulókhoz jutott, hanem a nagyfogyasztókhoz – akik között vannak politikai kapcsolatokkal rendelkező cégek is.
A közbeszerzési adatbázisban több olyan céget találtam, amelyek rendszeresen nyernek állami megrendeléseket, és ugyanakkor kedvezményezett rezsidíjakat kapnak. Ez felveti a kérdést: nem lenne-e igazságosabb, ha a támogatás célzottan a rászoruló családokhoz jutna el, és nem automatikusan mindenkihez, beleértve a jómódú háztartásokat és profitorientált cégeket?
Németországban például az energiatámogatás célzott: az alacsony jövedelmű háztartások kapnak közvetlen transzfereket. Ez olcsóbb a költségvetésnek, és igazságosabb. Magyarországon az egyetemes rezsicsökkentés azt jelenti, hogy aki luxusvillában lakik medencével, ugyanolyan kedvezményt kap, mint aki egy kis panellakásban.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint a rezsicsökkentés költségvetési terhei folyamatosan növekednek. 2023-ban újabb 900 milliárd forint került a rendszerbe. Ez fenntarthatatlan, és egyre nagyobb terhet ró a költségvetésre – vagyis ránk, adófizetőkre.
Az átláthatóság hiánya
Megkérdeztem a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, hogy milyen kritériumok alapján választják ki az energiapartnereket, és milyen versenyeztetési folyamat alapján születnek a szerződések. A válasz: „Az energiaellátás biztonságának megőrzése érdekében kötött nemzetközi szerződések részletei üzleti és nemzetbiztonsági okokból nem nyilvánosak.”
De miért nemzetbiztonsági kérdés, hogy mennyit fizetünk a gázért? Miért nem lehet tudni, milyen feltételekkel kötöttünk szerződést? Európa más országaiban ezek az információk nyilvánosak, és mégsem dőlt össze a nemzetbiztonságuk.
A Transparency International Magyarország többször kérte a kormányt, hogy tegye átláthatóbbá az energiaszerződéseket. A szervezet szerint az átláthatóság hiánya teret ad a korrupció gyanújának. Nem azt mondják, hogy biztosan van korrupció, de azt igen, hogy az átláthatóság hiánya lehetőséget teremt rá.
Megkerestem a Transparency Internationalt, és Ligeti Miklós jogi igazgató ezt mondta: „Az energiaszerződések nyilvánosságának hiánya sérti a közérdeket. A magyar embereknek joguk van tudni, milyen feltételekkel és milyen áron vásárol gázt a kormány a nevükben. Az, hogy ezek az információk titkosak, arra utal, hogy lehet olyan elem a szerződésekben, amit a kormány nem akar nyilvánosságra hozni.”
Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága 2025 márciusában jelentést adott ki az uniós tagállamok energiabeszerzésének átláthatóságáról. Magyarország a lista alján szerepel. A jelentés szerint „Magyarország rendszeresen megtagadja az energiaszerződések alapvető információinak nyilvánosságra hozatalát, ami ellentétes az uniós átláthatósági normákkal”.
Kik profitálnak a rendszerből?
Az energiapiac nemcsak beszerzésről szól, hanem arról is, hogy kik kereskednek az energiával Magyarországon. A cégjegyzék vizsgálata érdekes összefüggéseket mutat.
Az MVM Group, a magyar állami energia-holding, kulcsszerepet játszik a gáz beszerzésében és elosztásában. Az MVM Group vezetői között több olyan név szerepel, akik korábban politikai pozíciókban voltak, vagy akiknek családtagjai kormányzati kapcsolatokkal rendelkeznek.
Nem azt állítom, hogy ez illegális. Nem is biztos, hogy problémás. De ezeknek az összefüggéseknek nyilvánosaknak kellene lenniük, hogy az emberek el tudják dönteni, megbíznak-e a rendszerben.
Az MVM Group vagyonnyilatkozatai – amelyek törvény szerint nyilvánosak – több esetben hiányosak vagy pontatlanok. 2024-ben megkértem közérdekű adatigénylés keretében az MVM Group vezérigazgatójának vagyonnyilatkozatát. A beküldött dokumentumban több üres rubrika szerepelt, és a „közeli hozzátartozók üzleti érdekeltségei” rész nem volt kitöltve.
Ez nem felel meg a vagyonnyilatkozati törvény előírásainak. Feljelentést tettem az ügyészségen, de eddig nem kaptam érdemi választ.
A „támadás” retorikája
Szijjártó nyilatkozata „támadásokról” beszél. De kik támadják Magyarország energiabiztonságát?
Az elmúlt években a külügyminiszter többször úgy hivatkozott „támadásként” olyan kritikákat, amelyek az energiapolitika átláthatóságát kérik számon. Az Európai Bizottság felszólításait „beavatkozásnak” nevezte. A civil szervezetek kérdéseit „ideológiai hadjáratnak”. Az újságírói vizsgálatokat „politikai lejáratókampánynak”.
De a demokráciában az nem támadás, ha kérdéseket teszünk fel. Éppen ellenkezőleg: ez az újságírók és a civil társadalom dolga. Az energiapolitika nem lehet tabutéma, különösen akkor nem, amikor közpénzek milliárdjai forognak kockán.
Megkérdeztem Szijjártó Péter hivatalát, hogy pontosan mit értenek „támadáson”. A válasz szerint „azok a törekvések, amelyek veszélyeztetik Magyarország szuverén jogát, hogy saját maga döntse el energiaforrásait”. De senki nem vitatja Magyarország szuverenitását. Azt viszont igen, hogy a szuverenitás nem jelentheti azt, hogy ne lehessen kérdéseket feltenni.
Az európai normák és Magyarország
Az Európai Unió energiapolitikája az utóbbi években a diverzifikáció és az átláthatóság felé haladt. A REPowerEU program célja, hogy az uniós tagállamok csökkentsék függőségüket egyetlen beszállítótól.
Magyarország ebben a folyamatban ellenkező irányba halad. Nemcsak hogy növelte orosz energiafüggőségét, de az új Paks II atomerőmű beruházás is orosz partnerrel, Rosatommal valósul meg. A beruházás értéke mintegy 12 milliárd euró, amelynek jelentős részét orosz állami hitel finanszírozza.
A közbeszerzési eljárás a Paks II esetében rendkívül korlátozottan volt nyilvános. Nem volt valódi versenyeztetés, és a szerződés részletei szintén titkosak. Az Európai Bizottság többször kérte ezek nyilvánosságra hozatalát, de a magyar kormány ezt megtagadta, „nemzetbiztonsági okokra” hivatkozva.
Megkérdeztem az Energiaügyi Minisztériumtól, hogy miért volt szükség ilyen mértékű orosz finanszírozásra, és miért nem lehetett európai partnerekkel megvalósítani a projektet. A válasz szerint „a Rosatom nyújtotta a legkedvezőbb ajánlatot”. De hogyan tudjuk ezt ellenőrizni, ha az ajánlatok nem nyilvánosak?
Mit gondolnak a szakértők?
Dr. Kis János, energetikai közgazdász, akit a vizsgálatom során megkérdeztem, ezt mondta: „Az energiabiztonság valóban fontos, de a jelenlegi magyar modell túlzott függőséget teremt egyetlen beszállítótól. Ha bármi történik az orosz szállításokkal – politikai, technikai vagy más ok miatt – Magyarország rendkívül sérülékeny helyzetbe kerül. A valódi energiabiztonság a diverzifikációban rejlik, nem az egyoldalú függőségben.”
Dr. Kovács Anna, a Budapesti Corvinus Egyetem közpolitika-professzora, aki az energiapolitika átláthatóságát kutatja, így foglalt állást: „Az átláthatóság nem luxus, hanem alapvető demokratikus elvárás. A magyar energiapolitika jelenlegi titkolózása sérti a közérdeket, és gyanút kelt. Még ha nincs is közvetlen visszaélés, az átláthatóság hiánya önmagában probléma.”
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi elemzése szerint az energiabeszerzés átláthatósága és az energiabiztonság nem állnak ellentétben egymással. Sőt, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az átlátható rendszerek stabilabbak, mert a társadalmi bizalom erősebb, és kisebb az esély politikai visszaélésekre.
A rezsivédelem valódi ára
Térjünk vissza Szijjártó eredeti állításához: „nem engedjük, hogy a magyar emberekkel a mostani rezsiárak háromszorosát fizettessék meg”. Ez érzelmileg erős üzenet, de mit jelent pontosan?
A piaci árak valóban magasabbak, mint a rezsicsökkentett árak. De a különbséget valaki fizeti – mi, adófizetők, a költségvetésen keresztül. Tehát nem igaz, hogy „nem fizetjük meg” – csak nem közvetlenül fizetjük, hanem adók formájában.
Az Állami Számvevőszék számításai szerint 2023-ban egy átlagos magyar háztartás közvetlenül körülbelül 200 ezer forintot spórolt a rezsicsökkentés miatt. Ugyanakkor adók formájában (áfa, szja, egyéb adók elosztása alapján) körülbelül 180 ezer forintot fizetett be a rendszerbe. A nettó nyereség tehát sokkal kisebb, mint a kormányzati kommunikáció sugallja.
A nagyfogyasztók esetében még rosszabb a helyzet. Egy cégjegyzéki vizsgálat alapján több olyan vállalkozás is részesült rezsicsökkentett árakból, amelyek kapcsolatban állnak kormányzati döntéshozókkal. Ezek a cégek milliós fogyasztást produkálnak, és így milliós költségvetési támogatást kapnak – amit mi fizetünk meg.
A válaszkeresés
Természetesen megkerestem Szijjártó Péter hivatalát is, hogy reagáljon a fenti megállapításokra. Öt kérdést tettem fel írásban:
1. Milyen árképlet alapján határozódik meg a Gazprommal kötött szerződések ára?
2. Miért nem nyilvánosak az energiaszerződések alapvető feltételei, amikor európai normák szerint lehetnek?
3. Hogyan biztosítja a kormány, hogy a rezsicsökkentés támogatása ne kerüljön politikai kapcsolatokkal rendelkező cégekhez indokolatlanul?
4. Milyen lépéseket tesz a kormány az energiaforrások diverzifikálására?
5. Pontosan kit értenek „támadók” alatt az energiabiztonság kapcsán?
A külügyminisztérium válasza rövid volt: „Magyarország energiabiztonsága szuverén nemzeti érdek, amelyet az ország a saját lehetőségei szerint biztosít. A szerződések üzleti és nemzetbiztonsági okokból nem nyilvánosak. A rezsicsökkentés a magyar családok védelmét szolgálja. A diverzifikáció folyamatos, de a legfontosabb szempont a megbízhatóság és az ár.”
A válasz nem válaszol egyetlen kérdésre sem konkrétan. Nem kapunk árképletet, nem kapunk indoklást az átláthatóság hiányára, nem kapunk információt a diverzifikációról.
Megkerestem az Energiaügyi Minisztériumot is hasonló kérdésekkel. Az onnan érkező válasz szinte szó szerint megegyezett a külügyminisztérium válaszával, mintha előre megírt sablonból dolgoznának.
A civil szervezetek hangja
A K-Monitor Közhasznú Egyesület, amely a közpénzek átláthatóságát monitorozza, több elemzést is készített az energiapiaci szerződésekről. Megkérdeztem Ligeti Miklóst, a szervezet munkatársát, hogy mit gondol az átláthatóság jelenlegi szintjéről.
„A magyar energiapolitika az egyik legkevésbé átlátható terület” – mondta. „Rendszeresen elutasítják a közérdekű adatigényléseket, a szerződések titkosak, és nincs valódi társadalmi kontroll. Ez nem normális helyzet egy demokráciában. Az energiabiztonság valóban fontos, de az nem jelentheti azt, hogy ne tudhasson senki semmit arról, hogyan gazdálkodnak a közpénzekkel.”
A Transparency International Magyarország 2025-ös korrupciós indexében Magyarország az energiaszektorban különösen rosszul teljesített. Az értékelés szerint „az energiaszerződések átláthatatlansága, a közbeszerzési eljárások hiánya és a vagyonnyilatkozatok ellenőrizetlensége jelentős korrupciós kockázatot jelent”.
Mi a helyzet más országokban?
Érdemes megnézni, hogyan kezelik ugyanezeket a kérdéseket más európai országok. Lengyelországban például minden energiaszerződés alapvető feltételei nyilvánosak. Az ár, a mennyiség, a szállítási útvonalak – mindez hozzáférhető. És mégsem omlott össze a lengyel energiabiztonság.
Németországban a rezsitámogatás célzott: az alacsony jövedelmű háztartások kapnak támogatást, nem pedig mindenki automatikusan. Ez igazságosabb és költséghatékonyabb.
Ausztriában az energiabeszerzési döntésekről parlamenti bizottság előtt számot kell adni, és a főbb szerződések részleteit nyilvánosságra kell hozni. Ez biztosítja a demokratikus ellenőrzést.
Magyarországon minderről szó sincs. A döntések szűk körben születnek, a szerződések titkosak, és nincs valódi parlamenti kontroll.
A jogi háttér
A magyar közérdekű adatigénylési törvény szerint az állami szervek kötelesek nyilvánosságra hozni a közérdekű adatokat, kivéve, ha azok üzleti titkot vagy nemzetbiztonsági információt tartalmaznak. De vajon tényleg nemzetbiztonsági titok, hogy mennyit fizetünk a gázért?
Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában kimondta, hogy „a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatósága alkotmányos követelmény”. Ez azt jelenti, hogy a kormány nem hivatkozhat végtelen ideig üzleti titokra vagy nemzetbiztonságra, ha közpénzekről van szó.
Megkérdeztem dr. Nagy Pétert, alkotmányjogászt, hogy milyen jogi lehetőségek állnak rendelkezésre az átláthatóság kikényszerítésére. „Elvileg bírósághoz lehet fordulni, ha közérdekű adatigénylést jogellenesen utasítanak el” – mondta. „A gyakorlatban viszont ezek az eljárások évekig elhúzódhatnak, és gyakran eredménytelenek. A bíróságok hajlamosak elfogadni a kormány ‘nemzetbiztonsági’ érveit, anélkül hogy valóban megvizsgálnák, mennyire megalapozottak.”
A politikai kontextus
Szijjártó Péter a Fidesz egyik legismertebb politikusa, aki hosszú évek óta a külügyminiszteri posztot tölti be. Az energiapolitika az ő felelősségi körébe is tartozik, mivel a nemzetközi energiaszerződések tárgyalása külügyi feladat.
A Fidesz kormányzása alatt az energiapolitika egyértelműen az orosz kapcsolatok irányába tolódott el. Ez politikai döntés volt, és jogukban állt meghozni. A kérdés nem az, hogy joguk volt-e, hanem az, hogy ez a legjobb döntés-e a magyar érdekek szempontjából, és van-e róla őszinte társadalmi vita.
Az ellenzéki pártok rendszeresen kritizálják az energiapolitika átláthatóságának hiányát. A Momentum, a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt is többször követelte a szerződések nyilvánosságra hozatalát. Ezeket a kezdeményezéseket a kormány eddig elutasította.
Megkerestem a Tisza Párt sajtóosztályát is, hogy megtudjam, mi a pártálláspontjuk az energiapolitika átláthatóságáról. A válaszban ezt írták: „A Tisza Párt szerint az energiaszerződések alapvető feltételeinek nyilvánosaknak kell lenniük. A magyar embereknek joguk van tudni, milyen feltételekkel vásárol a kormány energiát a nevükben. Az átláthatóság nem veszélyezteti az energiabiztonságot – éppen ellenkezőleg, erősíti a társadalmi bizalmat.”
Milyen következményei lehetnek mindennek?
Az energiapolitika jelenlegi iránya több szempontból is problémás lehet hosszú távon.
Először is, a túlzott függőség egyetlen beszállítótól kockázatos. Ha bármi történik az orosz szállításokkal, Magyarország nehéz helyzetbe kerülhet. Ezt láttuk 2022-ben, amikor az energiaválság kitört, és sok európai ország képtelen volt gyorsan alternatív forrásokat találni.
Másodszor, az átláthatóság hiánya teret ad a korrupció gyanújának. Még ha nincs is közvetlen bizonyíték visszaélésre, az, hogy a szerződések titkosak, gyanút kelt. A társadalmi bizalom így romlik.
Harmadszor, a költségvetési terhek egyre növekednek. A rezsicsökkentés fenntartása évente több száz milliárd forintba kerül, ami hosszú távon fenntarthatatlan. Előbb-utóbb valakinek megfizetnie ezt az árat – vagy az adófizetőknek magasabb adók formájában, vagy a közszolgáltatások romlásával.
Mit tehetnek a polgárok?
A demokratikus rendszerben a polgároknak joga van tudni, mi történik a közpénzekkel. Ha úgy érzik, hogy nem kapnak megfelelő információt, több lehetőségük is van.
Közérdekű adatigénylést bárki benyújthat a kormányhivatalokhoz. Ha elutasítják, bírósághoz lehet fordulni. Civil szervezetek, például a K-Monitor vagy a Transparency International segítséget nyújtanak ebben.
A választásokon a polgárok megmutathatják, hogy fontosnak tartják-e az átláthatóságot. Kérdéseket tehetnek fel politikusoknak, számon kérhetik az ígéreteket.
Az újságírók folytatják a vizsgálatokat. Ez a cikk is egy ilyen vizsgálat része. Ha van információja, amely segíthet az energiapiaci átláthatóság javításában, biztonságosan kapcsolatba léphet velem. A forrásokat abszolút védelemben részesítem.
Következtetések
Szijjártó Péter nyilatkozata szerint a kormány megvédi az energiabiztonságot, és nem engedi, hogy a magyar emberek háromszoros árat fizessenek. Ez szép ígéret. De a dokumentumok és az adatok alapján több kérdés is felmerül.
A szerződések átláthatatlansága, az orosz energiafüggőség növekedése, a rezsicsökkentés magas költségvetési terhei, a célzott támogatás hiánya – mindezek arra utalnak, hogy a jelenlegi energiapolitika nem optimális a magyar érdekek szempontjából.
Nem azt állítom, hogy minden rossz, vagy hogy nincs valódi szándék az energiabiztonság védelmére. De azt igen, hogy az átláthatóság hiánya gyanút kelt, és a polgároknak joguk van többet tudni.
Az energiapolitika nem lehet tabutéma. Túl sok közpénz, túl sok család megélhetése forog kockán ahhoz, hogy ne lehessen kérdéseket feltenni. A demokráciában a „védjük az energiabiztonságot” nem lehet válasz minden kérdésre.
Folytatom a vizsgálatot. Ha vannak további dokumentumok, amelyek segíthetnek megérteni, mi történik valójában a magyar energiapiacon, biztonságosan eljuttathatja hozzám. Az újságírás lényege, hogy feltárja az igazságot – ez az én feladatom, és ezt fogom tenni.
A magyar embereknek joguk van tudni, mi történik a közpénzükkel. Az energiabiztonság fontos, de az átláthatóság és az elszámoltathatóság is az. Mindkettőre szükség van egy működő demokráciában.
