Szijjártó: Nem leszek az Orbán utáni Fidesz vezetője

Az első, veszélyes üzenet: „Külföldi beavatkozás és háborús rettegés”

Szijjártó interjúját a legmerészebb összeesküvés-elméletek kategóriájába helyező állítással kezdte. Szerinte a választási folyamatba „nagyon durva külföldi beavatkozás történt”, amelyben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, az ukrán kormány és a „brüsszeli intézmények” is részt vettek. Ez a narratíva pontosan azt a világképet tükrözi, amelyet a Fidesz az elmúlt időszakban erőltetett: a valós politikai felelősség helyett egy kívülálló, ellenséges erők által vezérelt összeesküvés kereteibe helyezi a saját vereségét. A külügyminiszteri poszton 12 évig ülő politikus szavaiból hiányzik annak a felismerése, hogy a választók akaratának minősítése pontosan a demokratikus folyamat lényege. „Mindent a választási eredmény minősít” – fogalmazott, miközben azt állította, hogy nemzetközi szervezetek igyekeztek szabad akaratukat megakadályozni. Ez a hozzáállás nem csak a választópolgárok intelligenciáját sérti, de azt is sugallja, hogy a Fidesz tekintélyelvű, nemzetközi kapcsolatokról alkotott felfogásában nem változott semmi.

Ugyanebben a témakörben tárta a lapra a Fidesz veszélyesen leegyszerűsítő és rettegést keltő kampánystratégiáját. Elismerték, hogy a háborút tették a kampány fő témájává, és azzal vádolták a Tisza Pártot, hogy kormányra kerülésük esetén Magyarországot háborúba vinné. Szijjártó védelme a következő volt: „Az Európai Néppárt durván háborúpárti, a Tisza pedig ennek a frakciónak a tagja.” Ez a logika teljesen figyelmen kívül hagyja a választók olyan alapvető kérdéseit, mint a gazdaság, az egészségügy, az oktatás vagy az életszínvonal. Azt is elszomorító módon elárulta, hogy nem tartja a magyar fiatalok Ukrajnába való besorozását teljesen irreális kockázatnak, ami a saját kormánya kampányából táplálkozó paranoia gerjesztésének veszélyes maradványa. Nem beszél politikáról otthon a gyermekeivel, mert szerinte „a magyar politika sokkal brutálisabb, mint amilyennek lennie kellene” – mondta. Ez a kijelentés egy olyan rendszer legmagasabb szintű képviselőjétől elképesztő, amely 16 éven át ezt a politikai kultúrát megteremtette és fenntartotta.

A második, vállalhatatlan üzenet: A felelősség tagadása minden fronton

Szijjártó Péter nyilatkozata fő motívuma a felelősség mindenféle elöljárói, politikai és társadalmi értelmezéséből való kibújás volt. Ez a legmarkánsabban három témakörben mutatkozott meg:

A társadalmi polarizáció és a gyűlöletkeltés kérdésében

Azt állította, hogy személyesen mindig a munkája alapján ítélte meg az embereket, példaként hozva, hogy egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc személyi titkára a külügyminisztériumban dolgozik. Egy ilyen megkérdőjelezhető anekdota azonban nem tudja ellensúlyozni a 16 évnyi rendszerszintű elkülönítést, amely a kormányzati üzenetek, a költségvetési források megosztása és a közszereplés terén is végbement. Tisztázatlan maradt, hogyan fér össze ez az állítás a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) elnevezéssel, amely maga is az „őké” és az „érdektelenek” szétválasztására épült.

A médiakörnyezet és Rogán Antal szerepének kérdésében

Lesöpörte, hogy felelősséget vállalhasson a Fideszhez kötődő médiában megjelenő gyűlöletkeltésért, mondván: „nem tudok felelősséget vállalni egyetlen újságíró munkájáért sem”. Bevallotta, hogy maga sem fogyaszt Fidesz-közeli médiatartalmakat, mert az „öli a lelket”. Ez a kijelentés felveti a kérdést: ha a szövetségesei médiájának tartalma annyira káros, akkor a pártvezetés miért nem tett semmit annak megváltoztatásáért 16 év alatt? Rogán Antalt, az államtitkárt, a Fidesz kommunikációs gépezetének ismert operátorát pedig úgy mutatta be, mint aki soha nem akart gyűlöletet kelteni, ami a politikai valóság ismerőinek számára kifogástalan kategorizálást jelent.

A korrupció, az oligarchák és a kegyelmi ügy kérdésében

A leggyönyörűbben itt szólalt meg a felelősséghárítás mesteri nyelvjárása. Mészáros Lőrincről, az első számú Fidesz-közeli oligarcháról úgy nyilatkozott, hogy őt kell megkérdezni a vagyon eredetéről, és eszébe sem jutott róla érdeklődni. Egy, a hatalom központjában 12 évet töltött miniszter számára ez a kijelentés teljesen vállalhatatlan. A vereség okaként felhozta, hogy a választók a kormány teljesítményét nem pusztán annak alapján ítélték meg, hanem olyan „nem politikai szereplők” tevékenysége is befolyásolta a döntésüket, akik kihasználták a kormány tagjainak „becsületes munkáját”. Ez egyrészt implicit elismerése annak, hogy a NER-oligarchák rendszere létezett és politikai súlyt kapott, másrészt felháborító mentőöve a kormánytagoknak, akik felett a rendszer épült.

A kegyelmi ügy kapcsán pedig a naivitás színjátékát játszotta el: „Bennem is bennem van az elementáris igény, hogy miért született meg a kegyelmi döntés, de ha az illetők erre nem adnak választ, én mit tudok csinálni?” – kérdezte, mintha egy hatalmi pozícióban lévő politikusnak ne lenne lehetősége vagy kötelessége nyomást gyakorolni a felelősök személyes és politikai elszámoltatására.

A harmadik üzenet: A luxus, az orosz kapcsolatok és a Fidesz bizonytalan jövője

Szijjártó válaszai a vele kapcsolatos két legnagyobb etikai és politikai kérdésben – a luxusjachtos megjelenésben és a Lavrovval való intenzív kapcsolattartásban – a megszokott, de nem elfogadható séma szerint zajlott.

• A Lady MRD jachton való megjelenését azzal magyarázta, hogy egyik legjobb barátja, Benkő Szilárd hívta meg. Szerinte nincs összefüggés a hajó tulajdonosa által kapott állami támogatások és a látogatás között, és Benkő soha nem kért segítséget. A felesége cégének 400-500 milliós éves nyereségéről is úgy beszélt, mint ami teljesen természetesen jött létre jó menedzsmenttel. Ezek a válaszok teljesen figyelmen kívül hagyják a konfliktusérzetet és a megkérdőjelezhető megítélést, amely egy miniszter számára egy ilyen jellegű kapcsolatrendszerrel rendelkezve felmerül.

• Az orosz kapcsolatok védelmében azt hangsúlyozta, hogy mindig „magyarbarát”, és nem „oroszbarát” politikát folytattak, és a rezsicsökkentés a pozitív eredménye ennek a pragmatikus kapcsolatnak. Leszögezte, hogy soha nem adott át titkos információkat, a hazaárulás vádját pedig méltánytalannak tartja. Az Aliser Uszmanov húgának a szankciós listáról való levételét jogi érvekkel magyarázta. Ezek a válaszok, bár a megszokott Fidesz-narratívára épülnek, már nem tudják elfedni azt a mély elkötelezettséget, amely a nyugati szövetségesekkel szembeni megbízhatatlanság érzetéhez vezetett, és amely a választók egy részének szemében vitathatatlanul a veszteség egyik okát jelentette.

Végül, de nem utolsó sorban, Szijjártó vázzolta a Fidesz jelenlegi zűrzavaros helyzetét. Kimondta, hogy „a Fidesz jövője Orbán Viktor nélkül nem elképzelhető”, és nem tartaná jónak, ha Orbán lemondana a pártelnöki tisztségről. Ami még jelentősebb: határozottan kijelentette, hogy „az Orbán utáni Fidesznek biztosan nem én leszek a vezetője”. Ezzel egyértelművé vált, hogy a pártban nincs rögtön készen lévő, széles körben elfogadott utód. Szijjártó személyes jövőjéről is sokat elárult, amikor elmondta, hogy komoly egészségügyi problémákkal küzd, ami befolyásolja terveit, és hogy a külügyminiszteri posztot érte el a csúcsnak, miniszterelnöki ambíciója sosem volt. Ez a bejelentés egy olyan politikai karrier végét jelzi, amely végig Orbán Viktor árnyékában alakult, és amely az ő távozásával egy időben veszít el jelentőségéből.

Szijjártó Péter interjúja így nem csupán egy leköszönő politikus védekezésének dokumentuma. Sokkal inkább egy olyan politikai korszak végső számvetése, amelyet külső ellenségekre mutogatás, gyűlöletre és félelemre épített kampányok, a közpénzek átcsatornázásából táplálkozó hatalmi elit megjelenése és a felelősség teljes tagadása jellemzett. A választók válasza erre a korszakra a szavazófülkékben egyértelmű volt. Szijjártó szavaiból azonban az sugárzik, hogy a vereség mögött álló igazi okok megértése és belső önvizsgálat a Fidesz vezető körében továbbra is várat magára. Ehelyett a régi narratívák ismétlését és a felelősség mindenkire kivetését választották, ami azt jelzi, hogy a párt újjászületésének útja, ha egyáltalán lesz ilyen, még nagyon hosszú és bizonytalan.