Az ötvenhat sportegyesület üzenete élesen szólt. Az üzenet címe világos volt. „El a kezekkel a magyar sporttól!” Az üzenet tartalma is egyértelmű volt. A sport-összeférhetetlenségi törvényjavaslat azonnali visszavonását követelte. A levél aláírói között ott volt a Ferencváros, az Újpest, a Debrecen és a Puskás Akadémia. Ott voltak a legnagyobbak.
Ez a történet nem most kezdődött. A szikra Magyar Péter miniszterelnök egyik augusztusi sajtótájékoztatója volt. Ott bejelentette. A kormány előkészít egy törvényt. Ez a törvény megakadályozná, hogy politikusok vezető pozíciót töltsenek be országos sportegyesületekben. Konkrét neveket is mondott. Megemlítette Kubatov Gábor FTC elnököt. Megemlítette Deutsch Tamást, az MTK elnökét is. Mindketten Fidesz politikusként is ismertek.
A reakció azonnali és heves volt. A sportvilág egy része fellázadt. Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár nem mondott le. Viszont bejelentette a törvénytervezet benyújtását. A javaslat szerint miniszter, államtitkár, országgyűlési képviselő, pártelnök nem lehet egy sportegyesület vagy szövetség élén. Ez a tilalom nem csak a hivatali időre vonatkozna. A tisztséget követő négy évre is kiterjedne. A törvény célja szerinte a fair play. Azt akarják elérni, hogy ne a politikai kapcsolatok döntsenek a sportfinanszírozásról.
De itt jön a kérdés. Miért olyan heves ez az ellenállás? Miért állnak ki ennyien egy olyan szabály ellen, ami átláthatóságra törekszik?
A válasz talán a múltban keresendő. Nézzünk utána a gyakorlatnak. Magyarországon a sport és a politika kapcsolata régóta szoros. Gyakran láthatatlan szálak kötik össze őket. A közpénzek és a sportpályák útjai sokszor keresztezik egymást.
Vegyük példának a stadionépítéseket. Az elmúlt évtizedben rengeteg futballstadion épült vagy újult meg. Sokszor közpénzből. A kivitelező cégek között gyakran bukkannak fel olyan vállalatok. Ezeknek a cégeknek a tulajdonosai vagy ügyvezetői közel állnak a hatalomhoz. A szerződések értéke milliárdos. A versenyhirdetmények gyakran úgy születnek, mintha csak egy adott cégre lennének szabva.
Gondoljunk a sportegyesületek támogatásaira. A kormányzat évente több tíz milliárd forintot oszt szét sportcélokra. Ez a pénz a költségvetésből, az adónkból származik. A döntések arról, ki kap mennyit, nem mindig nyilvánosak. Nem mindig világos a szakmai indoklás. Sok esetben az látszik, hogy azok a klubok kapnak több pénzt, akiknek a vezetői politikai pozícióban is vannak.
| Politikai Szereplő | Sportegyesület | Pezsgőállami Támogatás |
|---|---|---|
| Kubatov Gábor | Ferencváros | Jelentős |
| Deutsch Tamás | MTK | Állami Támogatásban Részesül |
Itt van Kubatov Gábor. Ő a Ferencvárosi Torna Club elnöke. Ő egyben a Fidesz budapesti elnöke is. Ő az a politikus, aki a párt pénzügyeiért is felel. A Ferencváros az elmúlt években jelentős állami támogatásokat kapott, köztük a Groupama Aréna felújítására. A kapcsolat nyilvánvaló. A kérdés tisztességes. Befolyásolja-e ez a kettős szerep a pénzosztás döntéseit? A törvényjavaslat pontosan erre a konfliktusra hívja fel a figyelmet.
Vegyük Deutsch Tamást. Ő az MTK vezetője. Ő volt országgyűlési képviselő. Aktív politikai szereplő maradt. Az MTK is részesül állami sporttámogatásokban. Ismét ugyanaz a minta. A sportvezető és a politikai szereplő ugyanabban a személyben találkozik.
A probléma nem csak a futball. Átszöri a teljes sportágat. A kézilabda, a vízilabda, az atlétika. Mindenütt ott vannak a politikai kinevezések. A sportszövetségek élén gyakran politikusok vagy volt politikusok ülnek. Ezek a pozíciók jelentős befolyással járnak. Dönteni lehet a versenyszervezésről. A nemzeti válogatottak összeállításáról. A jelentős pénzes források elosztásáról.
A most benyújtott törvényjavaslat ennek akar gátat szabni. Egy egyszerű elvet szeretne betonozni. Aki közpénzekkel dönt, az ne dönthesse el közvetve vagy közvetlenül azt is, hogy saját sportegyesülete mennyi pénzt kap. Ez nem fair play. Ez önkény.
A sportegyesületek tiltakozása mégis érthető. Egy rendszer szembesül a változással. Egy olyan rendszer, melyben a politikai kapcsolatok meghatározó erővé váltak. A szakmai érv helyett gyakran a ismeretség számított. A törvény ezt a megszokott gyakorlatot bontaná szét. Természetes, hogy akik ebben a rendszerben nőttek fel, ellenállnak.
De itt van egy másik nézőpont is. A közönség nézőpontja. Az adófizetők nézőpontja. Mi, akik ezeket a stadionokat tényleg a mi pénzünkből építik. Jogunk van ahhoz, hogy világosan lássuk. A pénzünket sport céljaira, szakmai alapon osztják szét, nem politikai alapon. Jogunk van ahhoz, hogy a sportvezetők döntéseit a sport érdekei vezéreljék, nem a politikai karrier érdekei.
A törvényjavaslat lépés a jó irányba. De csak egy lépés. Az igazi átláthatóság többet kíván. Szükség van teljes nyilvánosságra a sporttámogatásokról szóló döntésekről, a szerződésekről, a pályázati eljárások részleteiről. Szükség van arra, hogy a közpénzek útját nyomon követhessük. Az első forrástól az utolsó fogyasztóig.
A novemberi parlamenti vita döntő lehet. Ott derül ki, hogy a kormánypárti képviselők komolyan gondolják-e az átláthatóságot, vagy a szavazatok után néznek. A Ferencváros és az MTK szurkolói milliók. A szavazók.
A történet lényege nem csak Kubatov vagy Deutsch. A történet lényege a rendszer. Egy olyan rendszer működéséről szól, ahol a határok elmosódtak. Ahol a köz és a privát érdek keveredik. A sport-összeférhetetlenségi törvény egy próba. Arra, hogy Magyarországon valóban el akarják-e választani a politikát a sporttól, vagy csak szép beszéd marad.
A választ a következő hetek hozzák. A parlament zárószavazása mutatja meg, ki áll a fair play mellett, és ki a megszokott játék mellett.
