Eszter Farkas vagyok, az A Liberalizmus Médiának az oknyomozó újságírója. A közpénzeknek, a közbeszerzéseknek és a hatalom működésének átláthatóságáért felelek. A magam és a forrásaim védelméről egy szavam van: az abszolút. Ma egy festményről írok, ami sokkal többről szól. Egy olyan programról, ami nagy ígéretekkel indult és több milliárd kérdőjellel ért véget.
A Magyar Nemzeti Bank 2014-ben indította el az Értéktár programját. A cél nemes volt: hazahozni a külföldre került magyar műkincseket, megőrizni a hazai értékeket, gyarapítani a közgyűjteményeket. Ehhez a jegybank 100 millió eurós keretet szánt. Akkori árfolyamon számolva ez 30-32 milliárd forintot jelentett.
A program 2018 végén ért véget. Ezekben az években végül mintegy 10,8 milliárd forint értékű műtárgyat és gyűjteményt vásároltak meg. Minden egyes darab meglehetősen magas áron került az állam tulajdonába. A szerzemények között ott voltak Munkácsy Mihály és Gulácsy Lajos festményei, érmegyűjtemények és más műtárgyak. De egy alkotás kiemelkedett a tömegből, értékében és a körülötte kialakult rejtélyben.
Ez a mű Tiziano Vecellio, az ismert reneszánsz mester „Mária gyermekével és Szent Pállal” című festménye. A Magyar Nemzeti Bank 2015-ben vásárolta meg. Az ár: 4,5 milliárd forint. A vevő a jegybank volt. Az eladó Pintér Gyula műgyűjtő, tulajdonos.
Ez az összeg önmagában is figyelemreméltó. A festmény ára majdnem elérte a teljes Értéktár program költségvetésének felét. De a történet nem az árról szól. A történet a kérdésről szól. Az eredetiség kérdéséről.
Az a Tiziano festmény, amelyért a jegybank 4,5 milliárd forintot fizetett, régészeti és műtörténeti szempontból komoly kérdések előtt áll. Ezeket a kérdéseket nem ellenséges sajtó emeli. Ezeket a szakértők, a tudomány állítja.
A mű eredetiségének vizsgálatára 2021-ben külön önálló szakértői bizottságot hoztak létre. Ennek a bizottságnak a munkája, és annak eredményei, ma is titkosak. A nyilvánosság, ti, az adófizetők nem láthatjátok. A bizottság tagjai titoktartási nyilatkozatot írtak alá.
Ez azt jelenti, hogy egy olyan kérdés, amely 4,5 milliárd közpénzt érint, zárt ajtók mögött, titokban kerül megvitatásra. A jegybank arra hivatkozik, hogy a szakértők véleményének összegyűjtése és a bizottság működése a mű megőrzésének érdekében titkos. De a kérdés mélyebb. Ha a festmény eredetisége komoly kételyeket vet fel, akkor az nem csak műtörténeti ügy. Az egy közpénzügyi és felelősségre vonhatósági ügy.
Nézzük a tényeket:
- A festmény 2015-ben került a jegybank tulajdonába.
- A vásárlás nyilvános keretek között történt.
- A kérdések a mű műszaki vizsgálata után merültek fel.
- Szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a festmény hordozhat olyan jelenségeket.
- Az eljárás titkos maradt.
- A külön bizottság létrehozása problémát jelez.
A kérdésre, hogy a jegybank mikor kapja meg a szakértői bizottság jelentését, és az mikor válik nyilvánossá, nem tudunk pontos választ. A folyamat láthatatlan marad.
Fontos megérteni, mi áll itt kockán. Nem csak egy festmény hitelessége. Hanem az elszámolhatóság alapelve. Ha a Magyar Nemzeti Bank egy művet vásárol közpénzből, azzal őrzi a pénz stabilításának alapfeladatát is. A műtárgyak vásárlása önálló tevékenység. A jegybanknak külön erre a célra kialakított alapjai vannak. De a forrás végső soron a közösségé.
Amikor egy ilyen vásárlás körül kétség merül fel, az nem művészettörténeti vita. Az a közösség és az intézmény közötti bizalmi kérdés. Az a nyilvánosság jogának kérdése.
Miért nem nyilvános a bizottság jelentése? A jegybank arra hivatkozik, hogy a mű megőrzésének érdekében szükséges a titoktartás. De a titoktartás és az átláthatóság között egyensúly van. 4,5 milliárd forint esetében az átláthatóság a nyilvánvalóbb kötelesség.
Kérdeznem kell. Ki védi itt mit? A titok védi a festményt, vagy védi a döntéseket és a felelősséget? A szakértői bizottság jelentése nem stratégiai dokumentum. Az egy műtörténeti és anyagtudományi elemzés. Ennek a nyilvánossága nem ártana a festménynek. De hiánya árt a közérdeknek.
Az Értéktár program célja értékek megőrzése volt. Az érték nem csak anyagi. Az érték a bizalom is. A közpénzekkel való őszinte és nyitott gazdálkodás. Amikor egy ilyen jelentős vásárlás körül függöny szakad, az a bizalmat rombolja.
Ti, akik ezt olvassátok, jogotok van tudni. Jogotok van látni a bizonyítékokat. Jogotok van látni a szakértői véleményeket. A 4,5 milliárd forintotok nem csak festék és vászon. Az a közös jövőnket jelképező erőforrás.
A kérdés nem az, hogy a festmény szép vagy nem szép. A kérdés az, hogy amiért fizettünk, az az, aminek látszik. A kérdés az, hogy a döntéshozatal nyitott és ellenőrizhető legyen. A kérdés az, hogy a Magyar Nemzeti Bank, mint az ország egyik legfontosabb intézménye, hogyan áll ezekhez az elvekhez.
Az Értéktár program lezárult. A Tiziano festmény a jegybank tulajdonában van. De a történet nincs lezárva. Amíg a szakértői jelentés titok, addig a kérdés nyitva áll. Amíg a nyilvánosság nem látja a bizonyítékokat, addig az árnyék a bizalom fölött marad.
Az én feladatom nem a válasz. Az én feladatom a kérdés felvetése. A ti feladatotok a válasz követelése. Mert a 4,5 milliárd forintotokért ne csak egy festményt kaptok. Jogotok van a teljes igazsághoz.
