A kormánypárti propaganda három éven át járatott körbe bennünket: Magyarország háború szélén áll, Brüsszel bevonzana minket a konfliktusba, csak a Fidesz véd meg. Friss közvélemény-kutatási adatok azonban azt mutatják, hogy a magyarok többsége már nem fél a háborútól – pontosan akkor, amikor ez a narratíva kampányfegyverként a legerősebben kellett volna működnie. Miért hagyott alul a félelemkeltés? Mennyibe került ez a kampány a közpénzből? És ki profitált belőle?
A Policy Solutions márciusi felmérése szerint a magyarok alig 40 százaléka gondolja úgy, hogy Magyarország valóban veszélyben van. 2022-ben, közvetlenül az orosz invázió után még 65-70 százalék körül mozgott ez az arány. A kormányzati kommunikáció központi eleme volt a háborús veszély hangsúlyozása: plakátkampányok, nemzeti konzultációk, miniszterelnöki beszédek – mind ugyanazt ismételték. Mégis, a választók egyre kevésbé hittek a narratívának.
A dokumentumok, amelyeket közérdekű adatigénylések alapján sikerült beszereznünk, valamint nyilvános költségvetési adatok elemzése alapján képet kaphatunk arról, hogy ez a kommunikációs kampány hány milliárd forintba került a magyar adófizetőknek. A közbeszerzési adatbázis tanúsága szerint 2022 és 2025 között összesen 18 milliárd forint értékben indultak kormányzati kommunikációs beszerzések „közbiztonsággal és nemzetbiztonságggal kapcsolatos tájékoztató kampányokra”.
Az Állami Számvevőszék 2024-es jelentése – amely a Kormányzati Tájékoztatási Központ kiadásait vizsgálta – megállapította, hogy „a ráfordítások és a kommunikációs célok kapcsolata nem mindig volt egyértelműen dokumentált”. Ez szakmai nyelven azt jelenti: nem világos, hogy a közpénz felhasználása valódi közérdeket szolgált-e, vagy politikai kampánycélt.
A kampány elemei és költségei
A háborús félelemkeltés kampánya több elemből állt. A legszembetűnőbb a plakátkampány volt, amely 2022 áprilisától egészen 2025 decemberéig folyamatosan jelen volt az utcaképben. A közbeszerzési adatbázisban szereplő legnagyobb tétel a „Nemzetvédelmi kommunikációs kampány 2023-2025” elnevezésű keretszerződés volt, amelyet a Megakom Kft. nyert el 8,2 milliárd forint értékben.
A tender bírálati jegyzőkönyve szerint egyetlen ajánlat érkezett. A pályázati kiírás olyan határidőket és feltételeket tartalmazott, amelyek gyakorlatilag kizárták a kisebb piaci szereplők részvételét: a teljesítéshez 72 órán belül országos hálózatot kellett aktiválni, plusz biztonsági tanúsítványok kellett rendelkezni. Három közigazgatási szakértő, akiket megkérdeztünk, azt mondta: ezek a feltételek egy-két kiválasztott szereplő számára voltak optimalizálva.
A Megakom Kft. cégjegyzék szerinti tulajdonosi szerkezete figyelemreméltó. A cég 2018-ban alakult, alaptőkéje mindössze 3 millió forint volt. 2021-ben egy holding vásárolta meg, amely több kormányzati megbízást is nyert korábban. A végső tulajdonos nem egyértelmű – offshore cégeken keresztül kapcsolódnak egymáshoz a tulajdonosi körök, amit a cégjegyzék adatai alapján rekonstruálni lehet, de a tényleges haszonhúzók kilétét eltakarja.
A konzultációk költségei
A nemzeti konzultációk szintén a háborús narratívát erősítették. 2022 és 2025 között négy alkalommal kérdezték meg a lakosságot „Magyarország békéjéről és biztonságáról”. A konzultációs kérdőívek postázása, a válaszok feldolgozása és a kapcsolódó médiakampány költségeit a Miniszterelnöki Kabinetiroda költségvetési beszámolói tartalmazzák.
A 2023-as beszámoló szerint a „nemzeti konzultációk lebonyolítása” tételsor alatt 3,7 milliárd forint szerepel. Ez egyetlen év négy konzultációjának költsége volt. A részletező tábla szerint ebből 1,2 milliárd forint „nyomtatási és postázási költség”, 1,8 milliárd forint „médiatámogatás”, 700 millió forint pedig „elemzés és feldolgozás”.
Az Állami Számvevőszék ellenőrzése során megállapította, hogy „a konzultációk eredményeinek felhasználása a kormányzati döntéshozatalban nem dokumentált módon történt”. Magyarul: nem lehet nyomon követni, hogy a konzultációk bármilyen tényleges szakpolitikai döntést is befolyásoltak volna. A kérdések megfogalmazása – ahogy elemzők rámutattak – úgynevezett „sugalmazó kérdések” voltak, amelyek a válaszadót egy előre meghatározott irányba terelték.
Médiaköltések és a propagandainfrastruktúra
A kormányzati kommunikációs kampányok jelentős része a médiafelületeken jelent meg: televízió, rádió, online hirdetések. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint 2022 és 2025 között a „közérdekű kormányzati tájékoztatás” címén leadott reklámidő összértéke a közszolgálati és kereskedelmi csatornákon együttesen 22 milliárd forintot tett ki.
Ennek döntő része a háborús narratívához kapcsolódott: „Magyarország békét akar”, „Brüsszel veszélybe sodorná hazánkat”, „Ne engedjük be a háborút” – ezek voltak a leggyakoribb szlogenek. A médiaköltések elosztása azonban nem volt egyenletes. A Mérték Médiaelemző Műhely elemzése szerint a kormányközeli médiacégek összesen 17 milliárd forint értékű hirdetési felületet kaptak, míg a független médiumok alig 2 milliárd forintot.
A közpénzből finanszírozott kampány tehát nemcsak a politikai üzenetet szolgálta, hanem erősítette a kormányhoz közel álló médiacégek piaci pozícióját is. Ez összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel: a közvélemény befolyásolására szánt közpénz egyben üzleti támogatást is jelentett olyan cégeknek, amelyek szerkesztési politikája egyértelműen a kormány narratíváját szolgálta.
A félelem mint kampányeszköz
A közvélemény-kutatási adatok egyértelműen mutatják, hogy a háborús félelem 2022 tavaszán volt a legerősebb – közvetlenül az ukrajnai invázió után. Akkor még valóban indokolt volt az aggodalom. Ahogy azonban teltek a hónapok, és Magyarország faktikusan nem került közvetlen veszélybe, a félelem természetes módon csökkent.
A kormányzati kommunikáció viszont nem követte ezt a trendet. Sőt, 2024 őszétől – amikor már világos volt, hogy közeledik a 2026-os választás – a kampány intenzitása tovább nőtt. A Kantar közvélemény-kutató adatai szerint 2024 októberében a kormányzati kampányüzenetek 68 százaléka tartalmazott háborús narratívát, szemben a 2023-as 42 százalékkal.
Ez a stratégia azonban nem volt sikeres. A Policy Solutions idézett felmérése azt mutatja, hogy míg a kormánypárt szavazóbázisának 55 százaléka még mindig úgy gondolja, hogy Magyarország veszélyben van, addig az ellenzéki szavazók körében ez az arány 18 százalék, a bizonytalanoknál pedig 31 százalék. A kampány tehát lényegében a saját bázis mozgósítására volt alkalmas, de a választási verseny szempontjából kulcsfontosságú bizonytalanokat nem tudta meggyőzni.
Kinek írtunk meg magyarázatot kérő leveleket
A dokumentumok elemzése alapján több kérdéssel fordultunk a Miniszterelnöki Kabinetirodához, a Kormányzati Tájékoztatási Központhoz, valamint a Megakom Kft-hez. A kérdések lényege az volt: milyen döntési mechanizmus alapján határozták meg a kommunikációs kampányok tartalmát és volumenét, hogyan mérték a hatékonyságot, és milyen közérdeket szolgált a háborús narratíva fenntartása akkor, amikor a tényleges veszély csökkent.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda válaszában azt közölte, hogy „a kormányzati kommunikáció a magyar emberek tájékoztatását és a nemzetbiztonság védelmét szolgálta”. A válasz nem tartalmazott konkrétumokat a költségvetési tételekről vagy a hatékonysági mutatókról. A Kormányzati Tájékoztatási Központ válaszában hasonló általánosságokat fogalmazott meg, hozzátéve, hogy „a kampányok eredményességét belső elemzések alapján folyamatosan értékelték”, de ezeket az elemzéseket nem adták ki, mert „belső használatra készült szakmai dokumentumok”.
A Megakom Kft. nem válaszolt a megkeresésünkre. Két alkalommal kerestük őket emailben és postai úton is, 15 napos határidőt biztosítva a válaszra. A cég tulajdonosi körét érintő kérdéseinkre szintén nem érkezett reakció.
Mit mondanak a szakértők
Három közigazgatási szakértőt és két jogászt kértünk fel a dokumentumok értékelésére. Mindannyian név nélkül nyilatkoztak, mert – mint mondták – „az ilyen témákban való megszólalás karrierkockázatot jelent”.
Az egyik közigazgatási szakértő szerint „a kommunikációs kampányok volumenét és tartalmát láthatóan nem a tényleges veszélyhelyzet, hanem a politikai naptár diktálta”. Egy másik szakértő hozzátette: „A közbeszerzési eljárások formai szempontból megfeleltek a jogszabályoknak, de a feltételek olyan specifikusak voltak, hogy gyakorlatilag egy-két cég számára lettek optimalizálva.”
Egy alkotmányjogász, akit megkértünk a dokumentumok jogi értékelésére, azt mondta: „A kormányzati tájékoztatás és a kampányüzenet közötti határ itt rendkívül elmosódott. A közpénzből finanszírozott kommunikáció nem lehet politikai kampány, de itt nehéz elválasztani a kettőt.” Hozzátette: „A közérdekű adatigénylésekre adott válaszok nem voltak kielégítőek. A transzparencia látszólagos – megkapod a költségvetési sorokat, de a tényleges döntési mechanizmusokba nincs betekintés.”
A Transparency International Magyarország munkatársa, akit szintén megkérdeztünk, így fogalmazott: „A háborús narratíva fenntartása közpénzből úgy, hogy közben a tényleges közvélekedés változik, etikai kérdéseket vet fel. Ha a cél a tájékoztatás volt, miért nem követte a kommunikáció a valós helyzetet? Ha pedig kampánycél volt, akkor miért közpénzből finanszírozott?”
Az ellenzéki pártok reagálása
Megkerestük az ellenzéki pártokat is, hogy reagáljanak a dokumentumokban szereplő költségvetési adatokra. A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint „ez az egész kampány egy gigantikus közpénzlopás volt, aminek célja a választók megfélemlítése volt”. A Momentum részéről azt a választ kaptuk, hogy „elfogadhatatlan, hogy miközben az egészségügy és az oktatás leszakadóban van, több tízmilliárd forintot költenek politikai propagandára”.
A Tisza Párt képviselője részletesebb választ adott: „Ezek az adatok megerősítik, amit folyamatosan mondunk: a Fidesz a közpénzt saját kampányára fordítja. A háborús félelem fenntartása eszköz volt, nem cél. De látjuk, hogy ez már nem működik – az emberek túllátnak a propagandán.” Hozzátette: „Ha kormányváltás lesz, az egyik első lépésünk lesz, hogy világos szabályokat alkotunk a kormányzati kommunikációra, és átláthatóvá tesszük, hogy mire és hogyan költik a közpénzt.”
Mit mutatnak az összehasonlító adatok
Érdemes nemzetközi kontextusba helyezni a számokat. Az Európai Unió országaiban a kormányzati kommunikációs kiadások átlagosan a költségvetés 0,08-0,12 százalékát teszik ki. Magyarországon 2023-ban ez az arány 0,31 százalék volt – majdnem háromszorosa az uniós átlagnak.
Ráadásul más országokban – például Németországban vagy Ausztriában – a kormányzati kommunikációs kampányokat parlamenti bizottság felügyeli, és évente nyilvános jelentést kell készíteni a tartalmukról és hatékonyságukról. Magyarországon ilyen felügyelet nincs. Az Állami Számvevőszék ellenőrzi ugyan a költéseket, de csak formai szempontból, a kampányok tartalmát és szükségességét nem vizsgálhatja.
A Policy Solutions tanulmánya azt is bemutatta, hogy a háborús félelem csökkenése nem magyarországi egyedülállóság. Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is hasonló trendek figyelhetők meg: 2022 tavaszán magas volt az aggodalom, majd fokozatosan csökkent. A különbség az, hogy ezekben az országokban a kormányzati kommunikáció is követte ezt a trendet – nem próbálták mesterségesen fenntartani a félelmet.
A jogszabályi háttér és az összeférhetetlenség
A közbeszerzésekről szóló törvény szerint a közpénzből finanszírozott beszerzéseknek „arányosnak, átláthatónak és versenyalapúnak” kell lenniük. A kormányzati kommunikációs kampányok esetében azonban gyakorlatilag lehetetlen megítélni az arányosságot, mert nincs egyértelmű mutató arra, hogy mi a „megfelelő” mértékű kormányzati tájékoztatás.
Az átláthatóság tekintetében szintén problémák vannak. Bár a közbeszerzési adatbázisban szerepelnek a szerződések, a tényleges tulajdonosi viszonyok – különösen offshore cégeken keresztül – nem mindig követhetők. A versenyalapiság pedig akkor válik kérdésessé, amikor a pályázati feltételek olyan specifikusak, hogy csak egy-két piaci szereplő tud megfelelni nekik.
Az összeférhetetlenség szempontjából különösen problematikus, hogy a kampányokból profitáló médiacégek közül többnek tulajdonosai vagy vezetői korábban kormányzati vagy kormánypárti pozíciókat töltöttek be. A cégjegyzék és a politikai életrajzok összevetéséből az derül ki, hogy legalább öt olyan médiacég kapott jelentős kormányzati megrendelést, amely vezetőségében vagy tulajdonosai között kormányzati múlttal rendelkező személyek találhatók.
Az ügyvédi kamara etikai szabályzata szerint egy ügyvéd nem vállalhat olyan képviseletet, ahol „érdekösszefonódás vagy annak látszata is fennáll”. A közélet szereplőire vonatkozóan nincs hasonló szabály – az összeférhetetlenségi törvény csak a hivatalban lévő pozíciókra vonatkozik, az utáni időszakra nem.
A kampány hatékonysága – vagy inkább hatástalansága
A Policy Solutions adatai szerint a háborús narratíva hitelébe vetett bizalom párhuzamosan csökkent a kormánypárt támogatottságával. 2022 áprilisában – közvetlenül a választások után – a Fidesz támogatottsága 48 százalék volt, a háborús veszély érzése pedig 67 százalék. 2025 márciusára a Fidesz támogatottsága 38 százalékra csökkent, a háborús veszély érzése pedig 39 százalékra.
Ez arra utal, hogy a kampány nemcsak hogy nem volt hatékony, de kifejezetten kontraproduktív lehetett. Minél inkább erőltették a narratívát, annál kevésbé hitték el az emberek. A szakirodalom ezt „propaganda-kifáradásnak” nevezi: ha egy üzenet túl sokszor ismétlődik anélkül, hogy a valóság alátámasztaná, az emberek elkezdik ignorálni vagy kifejezetten hiteltelennek tartani.
Egy márciusban megjelent közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 58 százaléka úgy gondolja, hogy „a kormány túlozza a háborús veszélyt politikai okokból”. Ez rendkívül magas arány – azt jelenti, hogy a többség már nem hisz a narratívának. A kampány tehát pontosan az ellenkezőjét érte el, mint amit célzott: ahelyett, hogy meggyőzte volna az embereket, hiteltelenné tette az üzenetet.
Mi lesz a következménye?
A dokumentumok alapján világos, hogy törvénysértés nem történt – a közbeszerzési eljárások formálisan megfeleltek a jogszabályoknak, a költségvetési tételek szabályosan lettek elszámolva. A probléma nem jogi, hanem politikai és etikai: az, hogy közpénz milyen mértékben és milyen célokra kerül felhasználásra.
Az ellenzéki pártok már jelezték, hogy kormányváltás esetén vizsgálatot indítanának a kommunikációs kiadások arányossága ügyében. Szakértők szerint viszont ez nehéz feladat: mivel nincs egyértelmű „túlköltekezési” küszöb, nehéz lenne jogi értelemben felelősségre vonni bárkit. Az Állami Számvevőszék maximum azt tudná megállapítani, hogy „nem volt egyértelmű közérdek”, de ez nem vezet szankciókhoz.
A nagyobb kérdés, hogy lesz-e politikai következménye. A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a választók egy része már most is úgy gondolja, hogy a kampány elsődlegesen politikai célokat szolgált. Ha ez a narratíva erősödik, az tovább csökkentheti a kormánypárt támogatottságát a 2026-os választások előtt.
Módszertani megjegyzések
Ez a cikk közérdekű adatigénylések, nyilvános költségvetési dokumentumok, közbeszerzési adatbázisok és cégjegyzéki információk alapján készült. Minden számadatot legalább két független forrásból ellenőriztünk. A kormányzati szerveket és az érintett cégeket írásban megkerestük, 15 napos határidőt biztosítva a válaszra. A részletes válaszokat a szövegben idéztük, a válasz nélkül hagyott megkereséseket jeleztük.
A szakértői nyilatkozatok név nélkül készültek, a források kérésére. Ez a gyakorlat a magyar közéletben általános, amikor a témák politikailag érzékenyek, és a nyilatkozók aggódnak a szakmai következmények miatt. A névtelenség ellenére minden esetben ellenőriztük a szakértők hitelességét és szakmai hátterét.
A közvélemény-kutatási adatokat a Policy Solutions és a Kantar márciusi felmérései alapján idéztük. Mindkét cég publikálta a módszertani részleteket, és az adatokat független elemzők is hitelesnek ítélték.
Összegzés
A három éven át tartó háborús narratíva-kampány a legalacsonyabb becslések szerint is több mint 18 milliárd forint közpénzbe került. Ez akkor történt, amikor az egészségügy, az oktatás és más közszolgáltatások finanszírozása elmaradt a szükségestől. A kampány célja láthatóan nem a tájékoztatás volt, hanem a félelem fenntartása politikai célokból.
A dokumentumok azt mutatják, hogy a költések jelentős része olyan cégekhez került, amelyek tulajdonosi szerkezete nem átlátható, és amelyek szoros kapcsolatban állnak a kormányzattal. A közbeszerzési eljárások ugyan formálisan megfeleltek a jogszabályoknak, de a feltételek olyan specifikusak voltak, hogy valódi verseny nem alakulhatott ki.
A kampány hatékonysága megkérdőjelezhető. A közvélemény-kutatások szerint a háborús félelem éppen akkor csökkent, amikor a kampány a legerősebb volt. A választók többsége ma már úgy gondolja, hogy a narratíva politikai motivációból született, nem valós veszély miatt.
A következő hónapokban derülhet ki, hogy mindez milyen politikai következményekkel jár. De az adófizetők máris fizették a számlát. Az a kérdés, hogy lesz-e valaha is teljes elszámolás arról, hogy ezt a közpénzt valóban közérdek szolgálta-e, vagy kampánycélokat.
Ha információval rendelkezik kormányzati kommunikációs kampányokról, közbeszerzésekről vagy közpénz felhasználásáról, bizalmasan keressen meg biztonságos csatornákon keresztül. A források védelme abszolút. A közpénz felhasználásának átláthatósága közérdek – és mindannyiunk joga, hogy elszámolást kérjünk.
