Választójog egyenlőtlensége Magyarországon: 400 ezer szavazó érintett

Választójog egyenlőtlensége Magyarországon

Az Alaptörvény azt mondja ki, hogy Magyarországon a parlamenti képviselőket egyenlő választójog alapján választják. Papíron ez így is van. Minden nyolcmillió szavazásra jogosultnak egy voksa van. De mi van akkor, ha ez az egy voks nem mindenhol ugyanannyit ér? A számok szerint a választási szabályok egy furcsa helyzetet hoztak létre. Körülbelül négyszázezren magyar olyan választókerületben él, ahol szavazatuk súlya rendkívül gyenge, mert a körzetek lélekszáma óriási különbségeket mutat. Ez a törvény betűje szerint nem is lehetne, de a gyakorlatban mégis így működik.

A képlet egyszerű: egy választókerület egy mandátumot küld a parlamentbe. Viszont a városi, sűrűn lakott kerületekben akár több tízezerrel több választópolgár él, mint a ritkán lakott vidéki körzetekben. Ez azt jelenti, hogy egy budapesti választó szavazata gyakorlatilag kevesebbet ér, mint egy kisvárosi vagy falusi választóé.

Pontos számokkal élve: a Nemzeti Választási Iroda április 8-i adatai szerint a legkisebb választókerület a Tolna megyei 2-es körzet (Dombóvár, Bonyhád térsége) 55 480 jogosulattal. A legnagyobb a Budapest 12-es választókerület (Újpest és Angyalföld egy része) 90 108 jogosulattal. Ez egy 62%-os különbség. Vagyis a fővárosi kerületben 62%-kal több ember osztozik egyetlen mandátumon. Amikor ebben a budapesti kerületben 90 ezer ember dönt egy képviselőről, addig a tolna megyei körzetben csak 55 ezer. A választójog alapelve így gyökeresen megbillen.

Hogyan értsük ezt a számokat?

1. Gyakorlati példa: Képzeljünk el két iskolai osztályt. Az egyikben 55 tanuló szavaz arról, ki lesz az osztályfonök. A másikban 90 tanuló szavaz ugyanerről. Mindkét osztálynak egy-egy fonök jut. Világos, hogy a 90 fős osztályban egy diák szavazata kisebb súllyal bír, hiszen többen osztoznak a végeredményen. Pontosan ez történik a választókerületek között is.

2. Az „extra” szavazók: A különbség a két körzet között 34 628 fő. Ez az a mennyiség, aki a nagyobb, budapesti kerületben „többletként” van jelen. Mintha ilyen sok ember szavazata gyakorlatilag „eltűnne” vagy jelentősen hígulna a mandátum kiosztásánál. Ha ezt az egyenlőtlenséget az ország valamennyi, túlnyészült kerületére kiterjesztjük, akkor körülbelül 400 000 szavazóról beszélhetünk, akiknek a politikai befolyása a jelenlegi rendszerben csökkent.

3. A részvétel szorzó hatása: A helyzetet tovább torzítja a választási aktivitás. Tegyük fel, hogy a tolna megyei kerületben alacsonyabb a részvétel (mondjuk 50%), míg a budapestin magasabb (mondjuk 70%). Ekkor a valóság még szembetűnőbb:

   • Tolna megye 2. körzet: 55 480 jogosult x 50% = 27 740 tényleges szavazó osztozik egy mandátumon.
   • Budapest 12. körzet: 90 108 jogosult x 70% = 63 076 tényleges szavazó osztozik egy mandátumon.
   • Ebben az esetben egy budapesti szavazat értéke már több mint kétszer kevesebb lenne, mint egy tolna megyeié (mert 63 ezer ember befolyása egy mandátumra kell, hogy osszon, szemben a 27 ezrenkénti egy mandátummal).

Miért van ez így? A mandátumok elosztása

Az egyenlőtlenség gyökere a választási törvényben rejlik, amely meghatározza, hogy hogyan oszlanak meg a mandátumok a választókerületek között. A gyakorlatban a kerületi határokat ritkán igazítják a népesség változásaihoz (a népszámlálások alapján), ami idővel nagy eltéréseket eredményez. A városokba összpontosuló, fiatalabb népesség kerületei folyamatosan megnőnek, míg a vidéki, idősebb népességű területek lassan fogyatkoznak. A választókerületi határok merevsége miatt azonban ez a dinamikus változás nem tükröződik a mandátumok elosztásában.

Nemzetközi összehasonlításban is szokatlan, hogy egy választási rendszer megenged ilyen mértékű eltérést. Sok európai országban szigorúbb küszöböket alkalmaznak: például, hogy egy kerület népessége ne térhet el elméleti ideálisan kerület népességétől több mint 10-15%-kal. A 62%-os különbség messze túllép ezen az elfogadott kereten.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

1. A politikai erőviszonyok torzulása: Egy kisebb, homogénebb (például erős többséggel egy pártot támogató) választókerület mandátuma ugyanannyit ér a parlamentben, mint egy nagyobb, sokszínűbb városi kerületé, annak ellenére, hogy a másodikat sokkal többen képviselik. Ez torzítja a választói akarat országos képét.

2. A képviselet minőségének problémája: Egy képviselő a budapesti, túlnépesített kerületben akár 35 000 fővel több polgár ügyeivel kell, hogy foglalkozzon, mint egy kistérségi képviselő. Ez megnehezítheti a polgárok és képviselőjük közötti kapcsolatot és a hatékony képviseletet.

3. Az „egyenlő voks” illúziója: A rendszer látszólag megadja az egyenlő jogot – mindenki szavaz –, de a végeredményt jelentősen befolyásolja az a földrajzi hely, ahol az illető él. Ez kétségbe vonja a választás alapvető méltányosságát.

Összefoglalva, a számok egyértelműen mutatják: bár a szavazás aktusa egyenlő, a szavazatok súlya nem az. A választójog egyenlőtlensége nem elméleti kérdés, hanem egy konkrét, négyszáz ezert polgárt érintő valóság, amely alapvetően befolyásolja, hogy ki és hogyan képviselteti magát a magyar parlamentben. A demokrácia egészségének egyik alapvető mérőszáma, hogy egy szavazat mennyire számít. A jelenlegi kerületi beosztás szerint ez a számla sajnos nem mindenki esetében ugyanaz.