Korrupcióellenes reformok a Tisza Párt győzelme után

A múlt héten bejelentették, hogy a Hatvanpusztai Üdülőpark kft. – amely a köztudatban Orbán Viktor miniszterelnök környezetéhez kötődő üzleti érdekeltségként szerepel – nyerte el a 2025-ös egyetemes forgalmi matrica rendszerének működtetését és üzemeltetését biztosító közbeszerzést. Az ügy a közbeszerzés és a politikai kapcsolatok összefonódásának árnyékosabb történeteire hívta fel a figyelmet. Ugyanakkor az elmúlt napokban és hetekben egy másik jelentős történet került a középpontba: Szabó Bence volt rendőrszázados olyan rendszerbeli jogsértésekről, korrupciós gyanúról számolt be, amelyekkel szemben belülről sem tudott hatékonyan fellépni. Csak akkor merült fel az igazság, amikor már nem tudta tovább szem elől tartani a helyzetet. Az eset világosan rávilágított arra, hogy hiányzó eszközök, hiányzó jogi védők és gyakorlatilag működőképtelen szabályok milyen mélyre hatoló problémákat okozhatnak. Éppen ezért egy olyan rendszerváltás után, amilyet a Tisza Párt kétharmados győzelme valószínűsít, a legfontosabb feladat nem csupán a múltbéli ügyek felderítése, hanem olyan körülmények megteremtése, amelyek megakadályozzák, hogy a korrupció egyáltalán megindulhasson.

A közérdekű bejelentők védelme: az első és legfontosabb reform

Léderer Sándor szerint az első olyan jogszabály, amelyet módosítani kellene, a közérdekű bejelentésekről szóló törvény. Jelenlegi formájában ez a törvény a gyakorlatban néha működésképtelen. A legfőbb probléma, hogy sokszor maga az olyan szerv vizsgálhatja ki a bejelentést, amelyet a bejelentő vádol – így a részrehajlás lehetősége nagy. Emellett gyakorlatilag lehetetlen bizonyítani, hogy egy munkavállaló elbocsátása valójában a bejelentés miatt történt.

Az elmúlt évek tanulsága, ahogy Léderer fogalmaz, hogy „maguk a lepapírozások is bűncselekmények lehetnek”. A szabályosnak tűnő dokumentumok mögött valójában súlyos jog- és közpénzszabálytalanságok húzódhatnak meg. Ezek feltárásához azonban kellenek olyan személyek, akik a rendszer belsejéből néznek ki, és hajlandók szólni. Az emberek csak akkor vállalják ezt a hatalmas kockázatot, ha biztosak lehetnek abban, hogy karrierjükön, megélhetésükön nem fog rongyot törni a bejelentés. Egy erős, átgondolt és valóban működő bejelentővédelmi rendszer nemcsak igazságot szolgálna, de jelentene a korrupció elleni harcban.

Alkotmányozó többség: a mechanizmusok azonnali megszüntetése

A Transparency International jogi igazgatója, Ligeti Miklós kiemeli, hogy az alkotmányozó többség lehetőséget ad arra, hogy azonnali rendeletekkel megszüntessék a legnyilvánvalóbb korrupciós mechanizmusokat. Ilyen lehet például a kormányzati döntések előre megírását lehetővé tevő szabályozás, a közpénzes támogatások pártokhoz kötött elosztása, vagy azzal szemben, hogy a felügyeleti szerveket semlegesíteni lehet. Azok a közvetlen vezetők, akik a hatóságok működését lefogták, és megakadályozták, hogy a korrupcióba bukó ügyeket kivizsgálják, leválthatóvá válnának. Ez egyértelmű változást jelenthetne.

Van azonban egy óriási kihívás, amit Ligeti úgy fogalmaz meg: „Nagyon sok hatóságnak és államhatalmi szervnek, amelynek az lenne a dolga, hogy a közjót szolgálja és fellépjen a korrupcióval szemben, el kellene végeznie a feladatát. Csakhogy ezek az elmúlt években befeketedtek.” A probléma tehát nem csupán a legfelsőbb döntéshozó rétegben rejlik, hanem a teljes bürokrácia szintjein.

Az államigazgatás átalakítása: lecserélhetők vagy nem?

Itt jön a gyakorlati dilemma. Hazánkban több ezer ügyész, több tízezer bűnügyi rendőr, nyolcezer adóhatósági ellenőr, és több ezer titkosszolgálati alkalmazott van. Ezeket az embereket nem lehet egyik napról a másikra lecserélni, és ilyen célzattal nem is szabad. Ligeti Miklós és más szakértők szerint a kulcs a megkülönböztetés. A kompromittálódott és elhasználódott vezetőktől meg kell szabadulni. Viszont abból kell kiindulni, hogy a beosztottak túlnyomó többsége becsületes és felkészült szakember. Őket támogatni kell, biztonságot kell nekik adni, és lehetőséget kell biztosítani rá, hogy végre tisztességesen, félelem nélkül végezhessék a munkájukat.

A valódi rendszerváltozás nem a teljes államigazgatás kicserélését jelenti, hanem a szabályok, az ösztönzők és a vezetési kultúra megváltoztatását. Amikor egy rendőrszázados félelem nélkül felvállalhatja, hogy a rendszerben túl sok a jogsértés, az nem azt jelenti, hogy mindenki korrupt. Ezzel szemben azt sugallja, hogy a jogsértéseket leplező és a szabálytalanságokat elnéző mechanizmusok működtek olyan erősen, hogy a becsületes szakemberek számára is ellehetetlenült a tisztességes munkavégzés.

Mit jelent ez a jövőre nézve?

A Hatvanpusztai Üdülőpark esete és Szabó Bence története két különböző, de összefüggő problémára világít rá.

Az egyik a közbeszerzéseken keresztül működő, nyilvános forrásokkal táplált érdekösszefonódások kérdése. A másik a belső ellenőrzés, a szakmai öntudat és a becsületesség védelmének hiánya a közigazgatás belsejében.

A Tisza Párt potenciális kormányzása – kétharmados többséggel a kezében – első számú feladata lehetne ezeknek a rendszerszintű problémáknak a kezelése. Ez több lépésből állna:

1. Azonnali jogi változtatások a közérdekű bejelentők védelmezésének megerősítésére.
2. A korrupciós mechanizmusokat lehetővé tevő jogszabályok azonnali hatályon kívül helyezése.
3. A kompromittált vezetők lecserélése, miközben a becsületes szakmai állomány támogatása és védelme.
4. Az állami felügyeleti szervek (ügyészség, számvevőszék, versenyhivatal stb.) függetlenségének és működőképességének garanciáinak visszaállítása.

A cél nem lehet csupán az elmúlt évek legnagyobb botrányainak utólagos kivizsgálása, bár az is fontos lenne. A valódi cél az olyan rendszerszintű probléma megteremtése, ahol egy Hatvanpusztához hasonló ügy a legelején, a közbeszerzési folyamat során kiderül, mert az átlátható; és ahol olyan belső visszaélések, mint amiket Szabó Bence leírt, már a kialakulásuk előtt megállíthatók, mert a rendszer védi azokat, akik szólni mernek.

A kétharmad nem hatalmi önkényre való felhatalmazás, hanem felelősség. Felelősség arra, hogy végre helyreállítsák azokat az ellensúlyokat és védelmi hálókat, amelyek egy demokráciában garantálják, hogy a közpénz a közös jólétre, és nem privát érdekekre szolgáljon. Ez a munka most kezdődhet el, ha az új hatalom úgy dönt, hogy a múlt hibáiból tanul, és a jövőt egy tisztességesebb és átláthatóbb alapra építi.