A videóbeszéd és Vidnyánszky Attila körüli félelem
A színházi világ mélyén húzódó repedések egy videóbeszédben törtek a felszínre. Makranczi Zalán színész, a szakszervezeti mozgalom egyik ismert arcával a hátterében, most saját nevében szólalt meg, és egyetlen, kimondatlan félelemről beszélt, amely a magyar színházi életet átjárja. A félelem középpontjában egy név áll: Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki a választások utáni időszakban is minden jel szerint birtokolni kívánja a színházi élet kulcspozícióit.
Makranczi Zalán reakciója Vidnyánszky egy interjújára irányult, amelyben az igazgató arról beszélt, hogy működését „ellenszél” kísérte. A színész válasza nem szakmai vita volt, hanem egy emberi kiáltás: „Az emberek, a színházban dolgozó emberek félnek tőled. Félnek, rettegnek, és attól a körtől is, akik körülötted vannak.”
Ez a közvetlen megszólítás egy olyan rendszer belső működésére világít rá, amelyről az utóbbi időben egyre többen mertek hangot adni. Makranczi Zalán elmondta, hogy a szakszervezeti tevékenysége során számos balesetbe, igazgatóváltásba, felmondásba és kirúgásba betekinthetett. Most azonban nem mint szakszervezeti aktivista, hanem mint színész, mint a közösség tagja kérdezi: Miért van ez így?
Egy többrétegű félelem
A válasz egy többrétegű félelemben keresendő. Egy olyan félelemben, amelyet Makranczi Zalán szerint az elmúlt évek tapasztalatai támasztanak alá. „Ezt támasztja alá, hogy bár viszonylag zárt körben, de kijelentetted, hogy nincs szükséged ellenvéleményre,” mondta. Ezt támasztja alá az a gyakorlat, amikor egy vonal húzódik az asztalon, ami „minket” és „titeket” választ el. Ezt támasztja alá az a stílus, amikor egy kérdésre nem hajlandó valaki válaszolni.
Makranczi Zalán egy különösen komoly vádakat rejtő megjegyzést is tett: „És ezt támasztja alá az is, hogy bizonyos színházakban elindulnak rendőrségi ügyek, és ezek az ügyek egyszer csak megállnak.” Hozzátette, hogy nem mondja, megszűnnek, de valamiért mindig visszakerülnek az akták aljára. Ez a megállapítás túlmegy a színházi belső viszonyokon, és jogi folyamatok megkérdőjelezésébe vezet.
A mindennapok félelmének leírása
A legmegrázóbb a félelem mindennapjainak leírása volt: „Szerinte az elmúlt 13 évben minden úgy történt a szakmájukban, hogy háttérben, a fejekben benne volt az a mondat, hogy ‘jaj, csak Vidnyánszky Attila meg ne tudja, jaj, ha megtudja, akkor mit fog szólni?’”
Makranczi Zalán véleménye szerint Vidnyánszky eredeti szándékai mellékesek. Az a rendszer, amit létrehozott, és amelyben ez a félelem uralkodik, önmagáért beszél. „Lehet, hogy ettől akartad megmenteni, de aztán legyártottad ugyanezt,” fogalmazott.
A megoldás kulcsa
A kiútot egyetlen lépésben látja: „ahhoz, hogy az általa említett félelem megszűnjön, Vidnyánszky Attilának vissza kellene lépnie az összes hatalmi pozíciójából.” Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Színházban történt baleset után már majdnem lemondott egy pozíciójáról, de nem engedték. „Ha most megpróbálnád, szerintem engednék,” zárta üzenetét.
A háttér és a politikai nyomás
A háttérben a politikai változások zajlanak. Vidnyánszky a választások után két nappal rendkívüli társulati ülést hívott össze, amelyről a hivatalos közlemény „általános helyzetértékelésről” számolt be. Konkrét döntést nem hoztak, mert hivatalos kormányzati iránymutatásra várnak. Az igazgatót telefonon keresve egy korábbi alkalommal nem ezekre a kérdésekre válaszolt, hanem Marxról és Engelsről kezdett el beszélni, utalva egy nemrég bemutatott darabra.
A politikai nyomás érezhető. A leendő kulturális vezetés egyik feltételezett alakja, Nagy Ervin egy interjúban kijelentette, hogy a politikát el kell távolítani a szakmai döntéshozataltól, míg a korábbi rendszer az állam központi irányítását preferálta. A Független Előadó-művészeti Szövetség már egyértelműen közölte: Vidnyánszkynak mennie kell.
Makranczi Zalán videóüzenete több mint egy személyes támadás. Ez egy olyan szakma sikolya, amely évek óta egy személy által megtestesített hatalom alatt él, és félelemben dolgozik. A félelem nemcsak egy embertől való félelem, hanem egy egész rendszertől, amelyben a szakmai vélemény nem szabadon hangoztatható, a kritika következményekkel jár, és ahol a hatalom gyakorlói egyfajta mentelmi joggal rendelkeznek.
A jövő kilátásai
A kérdés most az, hogy a politikai váltás következtében vajon megváltozik-e ez a rendszer? Lesz-e ereje az új kulturális vezetésnek leépíteni azokat a hatalmi pozíciókat, amelyek egy félelemkeltő rendszer alapkövei? Vagy a színházi élet továbbra is abban a félelemben fog élni, amelyről Makranczi Zalán beszélt? A válasz nemcsak Vidnyánszky Attila jövőjét, hanem az egész magyar színházi kultúra szabadságát fogja meghatározni.
Összegzés: a szabadság kérdése
A kérdés most az, hogy a politikai váltás következtében vajon megváltozik-e ez a rendszer? Lesz-e ereje az új kulturális vezetésnek leépíteni azokat a hatalmi pozíciókat, amelyek egy félelemkeltő rendszer alapkövei? Vagy a színházi élet továbbra is abban a félelemben fog élni, amelyről Makranczi Zalán beszélt? A válasz nemcsak Vidnyánszky Attila jövőjét, hanem az egész magyar színházi kultúra szabadságát fogja meghatározni.
