Norvég Alap: 92 milliárd forint támogatás érkezik Magyarországra

A magyar kormány aláírta a Norvég Alapok következő támogatási ciklusának megállapodását. Ez egyértelmű hír. De ennek a történetnek van egy sokkal izgalmasabb és fontosabb fejezete, ami a megállapodás szövegében talán nem szerepel egyértelműen. Ez a fejezet arról szól, hogy ez a pénz valójában kinek jár, és hogyan fog jutni el hozzájuk. És ebben a kérdésben a múlt egyértelmű intő példát állított fel.

Hétfőn írták alá az új megállapodást Norvégiával, Izlanddal és Liechtensteinnel a 2021–2028-as időszakra. Az összeg 254,1 millió euró, ami jelenlegi árfolyamon mintegy 92 milliárd forint. Lőrincz Viktória miniszter a zöld átállást, a helyi fejlesztéseket és az egészségügyet emelte ki. Kármán András pénzügyminiszter pedig megígérte, hogy a felhasználás átlátható lesz, és hogy egyetlen euró sem vész el.

Ez utóbbi ígéret különös figyelmet érdemel. Mert pontosan az előző támogatási ciklusban, amely 2014 és 2021 között futott, történt az, hogy Magyarország elvesztette ezeknek az alapoknak a túlnyomó részét. A korábbi kormány nem fogadta el a donor országok egyik alapvető feltételét. A pénzügyminiszter saját szavaival élve Magyarország „csaknem 215 millió eurótól, mintegy 77 milliárd forinttól esett el”. Ez egy történelmi összeg volt, amely nem a polgárok, hanem a politikai akarat hiánya miatt maradt ki a magyar gazdaságból és civil társadalomból.

Mit nem fogadott el akkor a kormány? A donor országok azt követelték, hogy a támogatások egy részét egy független szervezet ossza szét a civil szervezetek között. Ez a szabály az EGT és Norvég Alapok működésének velejárója. Az alapok célja nem csupán infrastruktúra építése, hanem a civil társadalom, a független szervezetek erősítése is. A magyar kormány ezt az elvet elutasította, és inkább lemondott a több tízmilliárdos összegről, mintsem hogy egy független testület döntsön a civil pénzek elosztásáról.

És ez a kérdés most újra teljes aktualitással bír. Mert az új megállapodásban is szerepel egy jelentős összeg, amely pontosan erre a célra van szánva. Lőrincz Viktória miniszter említette, hogy a forrásokból „jelentős összegek jutnak többek között … a donor országok által kijelölt független szervezet által kezelt Civil Alapra”. A számok szerint 26 millió euró, azaz közel 9,5 milliárd forint kerül ebbe a Civil Alapba. Ez nem elhanyagolható összeg. A kérdés az, hogy most mi lesz a sorsa.

Az eddigi tapasztalatok alapján joggal lehetünk bizalmatlanok. Az előző kormány elutasította a független elosztást. A mostani kormány most kötelezettséget vállalt arra, hogy ezt a 26 millió eurót a donorok által kijelölt független szervezet fogja kezelni. Kármán András ígéretet tett az átláthatóságra. Az egyetlen konkrét próbakő, amellyel ezt az ígéretet a gyakorlatban lehet mérni, pontosan ez a 26 millió euró lesz.

Megtörténik-e végre a gyakorlatban az, amit a megállapodás papíron rögzít? Engedi-e végre a magyar kormány, hogy a civil szervezetek egy független testület által meghatározott és átlátható pályázati rendszer alapján kaphassanak támogatást? Vagy újabb jogi és adminisztratív akadályokat fog felépíteni, hogy a pénz valójában ne a független civilszervezetekhez, hanem a kormány által preferált szervezetekhez jusson?

Ez a kérdés messze túlmutat egy puszta pénzügyi tranzakción. Az alapvető probléma a hatalom és a függetlenség viszonya. A civil szervezetek egy modern demokrácia légzőszervei. Ellátják a szociális szolgáltatásokat, képviselik az állampolgárok érdekeit, ellenőrzik a hatalmat. Az EGT és Norvég Alapok egyik alapvető célja pontosan ennek a független civil szférának a támogatása. Amikor egy kormány ezt akadályozza, az nem pusztán gazdasági kérdés. Az demokratikus visszaesés.

Éppen ezért van jelentősége annak, hogy a pénzügyminiszter bevallotta, az előző ciklusban a kormány maga mondott le 77 milliárd forintról. Ez egy szokatlanul őszinte elismerés egy olyan hiba miatt, amelynek az állampolgárok fizették meg az árát. Most az a kérdés, tanult-e belőle a kormány. A szóban forgó 26 millió euró a próbakis lesz.

A megállapodás aláírása tehát nem a történet vége. Csupán a kezdete annak a folyamatnak, amely során látni fogjuk, hogy a magyar kormány mennyire tartja tiszteletben azokat az európai értékeket, amelyekre ezek az alapok épülnek. Mennyire tartja be a független elosztás elvét. Mennyire hajlandó együttműködni egy olyan mechanizmussal, amely a politikai befolyásolhatóságtól mentesen próbálja a pénzt a leginkább rászoruló és legalkalmasabb civil kezekbe juttatni.

Eddig a rekord nem biztató. A legutóbbi ciklusban a kormány a pénzt előbb megkapta, majd a feltételek miatt vissza kellett utalnia. Most a donor országok és az Európai Unió biztosan éberebb figyelmmel kísérik majd az eseményeket. Az állampolgárok, a civil szervezetek és a független sajtó feladata, hogy nyomás alatt tartsák a kormányt, hogy ezúttal a papíron aláírt ígéretek valóra is váljanak. Hogy a 9,5 milliárd forint valóban a civil szervezetekhez, és nem a politikai célokhoz jusson. Ez lesz a valódi próba.